Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
67 Ibrik aga! hald urad parancsát, e leányt reád bízom, a toronyba zárva tartod míg visszajövök, addig ügyelsz reája, úgy őrizd, hogy megne bánd fejeddel számolsz. A leányhoz senki se közeledjen, vigyázz ne adj haragomra okot. Mig a szegény Elma a világtól elzárva a toronyban tölté sirás közt a napokat, azalatt Csákváron a kastély úrnője a cselédséggel keresik kutatják az eltűnt leányt. Ezalatt Thury Béla megérkezvén — Rimájától búcsúzni akarván — mivel ő is a csatába készült Eger ostromlásának védelmére s alig szállott le a lóról az ablakra felnéz melyikben A fogja meglátni imádott aráját — de néz s néz nem iát semmit, titkos érzés fogja el szivét, sejti a kihez jött, látni nem fogja. Ekkor előlép a kastély vén szolgája Ácsa — ki busán előadja, hogy ezelőtt négy nappal egy 10 főből álló török csapat itt járván — hihetőleg ők rabolták el a kastély virágát, uruk szeme fényét, a szép Elmát. Thury Béla e hir hallatára majd hogy el nem ájult, szivét a bubánat elfogta — hirtelen lóra kapott - s az agg szolgához igy szólott: Istenemre lesz magyar még ki helyettem Egerre megy — Isten veled híi szolga, mond meg lírnödnek, hogy addig nem nyugszom, mig Elmát felnem találom. Ezzel szolgája kíséretében a kastélyból eltávozott s rohantak mint a fergeteg „megállj te hölgyrabló — karom boszut álland bár hol vagy, fel kell hogy leljelek — s csak vágtatnak, a lovakat már a tajték veri . . . szól a hü szolga: uram lassabban, kérlek kíméld magad és lovad. . . . Csillapodók erre Thury haragja és vissza száll magába, megállanak — leszálva lováról azt egy terebélyes tölgyfa alá vezeti — ott elmerül a gondolatokba, Elmáját siratja. A mint igy elmerülve mélyen gondolkodik — egyszerre valami szomorú édes dal hangja üti meg füleit . . figyel s feszült figyelemmel tovább halgatódzik — s reá ismer Elma bánatos hangjára. Honnan ez * ismert hang? Ez tied Elma! Hol vagy . . . esküszöm, hogy megboszullak, szólj édes szolgám merről jő e hang, mely nem lehet másé, mint a drága menyasszonyomé. Szól a hü szolga, uram! e hang a töröknek őr tornyá- ' ból jő __ Hamzsabég e várnak ura, ez lopta el arádat. Thury Béla íját magához vevén, vad dühvei rohan a torony felé, s mig egy kanyaruló utón haladva találkozik az erdei remetével, kinek a kereszt kezében vala, igy szólott a leventéhez: E keresztbe * bízzál! uram Isten kegyelme veled lesz, arád a toronyban leled — ajtaját pedig egy sárkány őrzi, csak úgy juthatsz oda, hu azt elejted. Köszönöm, Isten szolgája tudósításodat, a sárkányt majd elejtem s ha 7 feje is lesz, megölöm — Elmámat kikeli szabadítanom. Nem késik a levente siet a torony felé, oda érve meglátja az alvó sárkányt, felhúzza 5jját, czélba veszi a szörnyeteget, kit sziigyen Scanned by CamScanner
