Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
64 nagy részt abból ered, hogy a magunk munkáját más 01 szagokkal végeztetjük és azoknak fizetjük meg. Posztót, vásznát, üveget, papirost, vasedényt, kalapot, czipöt és a jó Isten a megmondhatója mi mindent a külföld csinál nekünk és mi odaadjuk érte a búzánkat, mig itthon munka nélkül van és éhezik sok ezer testvérünk. Ha itthon ezek készítenék mindazt, amire szükségünk van, s ha ezért aztán ök ennék meg a sok jó magyar búzát, ami kimegy idegen országba, akkor megélhetne ezen a földön nem tizenhét, hanem harminczmiJlió ember és talán félannyi se volna kitagadva a munkához való jogból, mint most. Magyar ipar kellene! . . . Igen, de erről ne beszéljünk, mert beszélni már eleget beszéltek róla mások, de tenni nem akarnak azok, akiknek tenniük kellene. Akik ezt a pár sort elolvasták, talán már sokat büszkélkedtek azzal, hogy mi az egyenlőség korában élünk; egyenlők vagyunk Isten előtt és földi törvény előtt. De gondoltak-e már arra, hogy egyik legfőbb, legősibb jogunkban, a munkához való jogban nem vagyunk egyenlők!? Ennélkiil pedig minden egyenlőség nem egyéb, mint jámbor hazugság. Zúghat a zivatar. . . . . . Zúghat a zivatar Zokoghat a szél is Elmegyek utánad, Elmegyek én mégis . . . Leszakadhat én rám A pokloknak éje: Hívogat . . . Csalogat . . . Mutatja az utat, A te szemed fénye . . . Messze van . . . messze van . . . A krencsi nagy erdő, Hirt se' hoz más róla, Csak a futó felhő . . . Hej! de ha ezerszer Olyan messze volna, Szerelmes lelkemnek, Beszketö szivemnek Hej! de közel volna . . . Tjingha Tjéla. Scanned by CamScanner
