Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
Ill Végzetes szendergés. Kenderes Istvánnak már ismerték a szokását a borbély-műhelyben, bogy borotválás alatt szundikál, miközben magában monologizál. Egyszer, a mint a borbély a szappannal bekente Kenderes uram arezát mindkét oldalon, már javában szundikálván ő kegyelme, hirtelen oda kap a bajuszához s mormogja: — Ezt is! A borbély nem 'tudván bizonyosan, mit akar ezzel mondani Kenderes uram, megkérdezi: — A bajuszt is kérem alásan? — Azt is, — hagyja helyben a borbély szavait a félálomban levő borotválkozó. Mikor kész volt a borotválással, megböki a szunnyadozó fejét s borbély szokás szerint mondja: — Alázatos szolgája! Ekkor Kenderes uram fölébred, feláll s legelőször is a tükörbe tekint. — Tyüh, az irgalmát, hát a bajuszomat is leborotválta? — kiált dühösen a borbélyra. — Hisz’ azt tetszett parancsolni. — Parancsolta a herkópáter! — bosszankodott Kenderes uram. — Hisz’ nem vagyok én sváb! A hasonlat. Jói megtermett magas férfi volt egyik kis városban a városkapitány. Egyszer az egyik rendőr jelentette, hogy a „Kövér szúnyog“-hoz czimzett korcsmában egy vidéki ember garázdálkodik, s nem hagyja magát bekisérni. — Aztán ki az a vidéki ember ? — Nem ismerem, — volt a válasz. — Hát hogyan néz ki, milyen formájú ember, hogy nem bir vele! — Hát kérem alásan, az épen olyan nagy marha erős ember, mint a tekintetes kapitány úr, — szólt a rendőr. A rút asszony. Nő. Azt hallottam, hogy egy szépitő-egylet van itt alakulóban, jFérj. Bárcsak rajtad kezdené el a működését. Scanned by CamScanner
