Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
79 11 órakor a városi hatóság székházának földiszitett udvarán és folyosóján (melynek két szárnya a hölgyek részére lesz föntartva) hol is nmlt. Szö- gyény Marich László fejérmegyei főispán és társulati elnök ur megjelenése s elnöki helyének elfoglalása után az ünnepély Kölcsey »Hymnus «-ának Janny József egyházi karnagy vezénylete melletti énekkar általi eléneklésé- vel veszi kezdetét. Az ének bevégezte után következik az alkalmi elnöki beszéd, melynek befejeztével az ország, megye és város színeit képviselő három zászló elövitele mellett, az ünnepélyben résztvevők az épülő színház alapfalaihoz indulnak, még pedig a következő sorban: 1. A zászlók után megy közvetlenül elnök ö nmltsga a t. ez. meghívott vendégektől környezve. 2. A színházépítő-részvénytársaság választmánya s az összes társulati részvényesek. 3. Az énekkar. 4. Az ünnepélyt becses megjelenésével megtisztelő közönség. A helyszínére lett érkezés után Juraszek Ferencz ur, mint a színházépítő társulat titkára fölolvassa a már korábban a szükséges aláírásokkal ellátott oklevelet, mely is a forgalomban lévő érczpénzdarabokkal egyetemben, egy üveghengerbe zárva, a kivésett alapkő üregébe elhelyeztetik, mire a gondosan betapasztott alapkő Hübner Nándor ur, mint a színházépítését vezető építész segédkezése mellett Szögyény Marich László társulati elnök ö kegyelmessége által ünnepélyesen letétetik. Az ünnepélyt a »Szózat« eléneklése zárja be. Kedvezőtlen idő esetében az elnöki beszéd s az okmány felolvasása s az énekkarok előadása a városház termében fog végbemenni, és csakis az alapkő letétele eszközöltetik a helyszínén. Délutáni 1 órakor a »Magyar Király« dísztermében közebéd leend, melyben a kivánkozók neveiknek az e végre nyitott a székesfej érvári takarékpénztárban, úgy Boné Géza megyei főjegyző, Dieballa György gyógyszerész, Fanta Adolf városi főorvos, Hahn testvérek és Szekerák és Hor- nyánszky uraknál találtató aláírási ívekre leendő beírása s 2 frt 50 kr. o. é. lefizetése mellett vehetnek részt. Délutáni 5 órakor a színházépítő-társaság pénztára javára a lövölde helyiségeiben 50 kr. o. é. bemeneti díj mellett tombola játékkal egybekapcsolt zene- és tánczestély fog tartatni. A tombola táblákat 40 kr. o. értékért a czél iránti tekintetből hölgyek árusítják el. — A tombola bevégezte után 7 órakor táncz. A fent jelzett ünnepélyre, valamint a közebed és lövöldéi estélyre a nagyérdemű megyei s városi közönség tiszteletteljesen meghivatik és szives részvéte kéretik. Scanned by CamScanner