Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
48 flrva fieri viszontagságos élete, vagy az isteni gondviselés. — Szomorú történet. — Hogy hívták, hogy nem a csöndes kis falut, Azt bizony nem tudom, mit más sem igen tud. Elpusztuló, ott már minden régen-régen — Semmisem maradt ott épen és egészen. Elég hozzá, hogy a Bakony erdőben volt, Gabna-takaritás a legjavában folyt, Midőn valami rósz ember tüzet gyújtott — Elégett a falu, koldusbotra jutott. Egy fiú sirt nagyon, kis bugyra kezében, Apja, anyja és testvére égett benn, Letérdepült ő egy feszület elejbe Az ur Jézus Krisztust hívta segítségre. Be nem jőve senki! — elhagyottan árván Apja, anyja nélkül, a nagy világ hátán! — Letörülte szemét, kis kezében bugyrát — Szolgálatba menni elszánta ő magát. Ment mendegélt, már két nap járó földet Bejárt ezalatt sok erdőt, hegyet, völgyet, Vad körtét és almát evett reggel, este, Ha elfáradt, nyugtát a zöld fűben lelte. A mint igy mendegélt az Isten nevébe Mindig beljebb ért az erdő sűrűjébe. Egyszerre csak a kis árvafi azt látta, Hogy fát rakosgató nem messze egy lányka. „Áldott az Ur neve!“ szólt midőn hozzá ért A rósz lány meglökte e köszöntéséért „Ejnye te gézengúz olyan istenadta Hogy kóvályogsz itt te ember szalasztotta, Ide csak a vércse, meg a dögholló jár, Nem repült még soha erdőnkbe más madár!“ És az árva a hogy összeszedte magát így kezűé félénken, remegve mondását: „Árva vagyok én, nincs senkim a föld hátán, Tüzbe égett édes apám és jó anyám Kénytelen vagyok most szolgálatba menni Mert másképen éhen kell nekem elveszni!11 Mint igy a sűrűben mentek-mendegéltek Egy sötét barlangnak nyílásához értek, Szikladarab volt ott támasztva ajtóul Egy mormogásra fordult a nyílásról. így az ajtóból egy verembe jutottak, Ott koponyákat s ember csontot láttak A kis árva fiút a hideg csak rázta Mint az irtózatos csontgödröt meglátta. „Ide nézz! — látod, te kölykeknek csipetje Ez lusta cselédek csontjai és feje. Mikor nem tették meg vén anyám parancsát, Fogta a kést és vágta mindegyiknek nyakát l * Sötétben igy mindig tovább-tovább értek, Mig egy másik véres, nagy verembe tértek Ott kések, nyárs, fejsze a falakon lógtak Egyre-másra ide és oda mozogtak. „Erre a nagy nyársra húznak téged is fel Ha vénanyámnak nem engedelmeske del, Azért jól vigyázz ám a parancs szavakra, Mert másképen rá is lépünk a nyakadra! * Végre egy gömbölyű vasajtóhoz értek, Mien ketten alig csak hogy beférhettek, Ottan posztó ruhák voltak fölakasztva Ümög és gatya nagy halmazokra rakva. „Ha levetkőztetünk téged itt fajankó Akkor aztán meghalsz már mint a kis csikó! Azért ha nem tartod, mit mondtam, magadba, Akkor körösztöt is vethetsz ám magadra Z * Scanned by CamScanner
