Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 46 Röpíted az orkán tajtékán Az emberiség nagy czélja felé. Ha kihall: fölvillámlik a lelke, S ujongva rohan be A tisztitó zivatarba, Hol a te dörgő himnuszaid Hatalmas dallama harsog, És sassaid szálldosnak a napba, Mindennél szentebb, Hódítóbb, örökebb ideál — Lelkünk igaz istensége: Szabadság!

Majd Rákosi Jenő szólott az „Országos Nemzeti Szövetség“ nevében. „A mikor égett rajtunk a pusztitó nagy tűz, — mondá a szónok, — a nemzet végzete kincseink e koronáját, e gyémántunkat vetette a tűzbe. Soha nemzet nagyobb árát nem fizette a- szabadság szeretetének. Elmondhatjuk: meg vagyunk váltva általa és bátran ismételhetjük ma, ötven év múlva: „A magyarok Istenére esküszünk, rabok többé nem leszünk!“ Ezután Petőfi „Egy gondolat“ czimü költeményének elszavalása s az egyetemi ifjúság szónokának beszéde, majd a Himnusz eléneklése és a koszorúk felajánlása következett. Ünnepély volt az újvárosházán is, hol a „Hazafias Szövetség“ tagjai ünnepelték a költőt lelkes szónoklatokkal, lendületes alkalmi költeményekkel.

Két különvonat szállította a segesvári síkra Petőfi emlékének tisztelőit, szellemének bámulóit. Az igazi nép már ott várta az ünneplőket; az ország minden vidékéről odasereglett, a ki csak szerét ejthette. Megjelent a bérezés haza lakossága, Brassó városának küldötteivel és négy óriás vonaton seregiének oda a székelyek, kiket Ugrón Gábor vezérelt az ünnepélyre. Ez volt a székelyek hálája Petőfi iránt, ki őket szivéből szerette s dalaiban magasztalta. A kormányt Zsilinszky Mihály és Vörösmarty Béla államtitkárok képviselték, huszonöt képviselőt vezetett Tallián Béla alelnök, a főrendek közül báró Zeyk József jelent meg. Képviselve voltak s koszorúkat küldtek az Akadémia, a Szent-István- Társulat, tudományos és irodalmi testületek, vármegyék, városok, egyesületek, stb. Jelen voltak továbbá Zichy Jenő és Károlyi István grófok; Hermann Ottó lovon vonult ki a segesvári síkra. Haller Ottó gróf vezette az előkelő vendégeket a síkon felállított Petőfi-oszlophoz, melyet virágok és koszorúk özöne borított Itt megható eseményről, a nagy ünnepély utójátékáról emlékszünk meg. Jókai Mór „Apotheozis“-ét E. Kovács Gyula a kolozsvári nemzeti színház művésze, legkiválóbb tragikus színészünk és és jeles költő szavalta az emlékoszlopnál. A mű hévteljes előadása után aggasztóan rosszul lett. Több napig ápolták a szobor melletti örházban, mígnem a művész halálának híre érkezett. Szebb halála nem volt színésznek Egressy Gábor elhunyta óta, ki színpadon halt meg.

Scanned by CamScanner