Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
44 zaj fogadta. Rövid, de fenkölt szókban dicsöité költőtársat, dicsőségben hasonlóját: „Mentöl tovább távozik az időben, annál nagyobbra nő az alakja“, — monda Jókai. „Félszázad múlt el azóta. Más embert eltemet az idő. Petőfit magasra emelte. Mig magyar él, haza áll, éljen Petőfi dicső emlékezete! Ragyogja be a hazát és a világot.“ Azután Endrődi Sándor „Petőfi“ czimü, magasröptű ódáját szavalta az egyetem egy polgára. Az óda igy hangzik: Hozsánna Néked, tündöklő Eszme! Egykor földi alakban Köztünk átrohanó Élet! Vakmerő, tüneményes Alom, Ki több pompát sugaraztál a világra, Mint mennyit az égi tetőkön Szétvillogtat az északi fény. Hozsánna Néked, halhatatlan Szellem, Dalok kiapadhatatlan, Örök forrása, Petőfi. Félszázada már, Hogy a segesvári csatatéren Lant és kard kihullt a kezedből. Félszázada már. Csak röpke, futó perez Örök életed nagy időmutatóján. — Az emberiség történelmének Zúgó oczeánja fölött Komor madarakként Száll egyik század a másik után, S szárnya csapásaival Éjbe sodorja Mindazt, mi múlandó, mi veszendő, — De Téged, érczes erők hárfája, Mennyei dallam, Egyetlen ütése sem érint. Csengőn s tisztán zendülsz át Az idők minden viharán S diadalmasan állsz meg A hanyatló századok düledékén. Homlokodon reszket Az égi betűkkel jegyzett titkos irás : Szellemed nagy egésze Örök élő része az Istenségnek, Mely a gyarló embereket A porból a csillagokba ragadja. Hozsánna Néked, földi csaták közt Attisztult isteni lélek, Mindnyájunk szive melegéből Scanned by CamScanner
