Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
agy és impozáns ünnepet ült a lefolyt év julius havának 30-án a magyar nemzet, a gyásznak és a dicsőségnek ünnepét. A gyászét, mert ezelőtt félszázaddal e napon szakadt vége Petőfi életének a segesvári véres mezőn ; és a dicsőségét, — mert az alatt az elmúlt félszázad alatt közös kincsünkké lett a költő király testamentuma és hire, mely ma már szétragyog az egész világra, a magyar nemzetnek is halhatatlan dicsőséget szerzett általa. A magyar költők közül Petőfi áll legközelebb a nemzet szivéhez, ő nyerte el legteljesebb dicsőségét a magyar nemzettől. A mig többi nagy költőnk kultusza még mindig nem teljes, még mindig nem vert elég mély gyökeret a nemzet köztudalmában, — hiszen a nagyok-nagyjának, Vörösmartynak máig sincs szobra a székesfővárosban, Arany müvei még mindig hozzáférhetlenek a nemzet zömére nézve, — addig Petőfi emlékét szobrok, emléktáblák, társulatok, utczák, terek, pazar diszü, vagy viszonyainkhoz képest igen olcsó, népies kiadások tartják fenn; róla Írtak legtöbbet s a külföldön Petőfi neve legismertebb a magyar szellem kiválóságai közül. Nagyságának tartalmát, müveinek összesége adja meg, népszerűségét szabadságszeretete emeli, tiszteletét hősiessége, pályájának a világirodalom történetében páratlan vége teszi általánossá. A költő pályájának ez a legendás befejezése kisebb lantos emlékét is misztikus fénynyel sugározná be, mert hiszen Petőfi eltűnésének legendája foglalkoztatja a nép dalait, a költő jelentőségét alig ismerő népet is; igy azonban — nagy dalnok lévén, kit e perczben ünnepelünk, — a müveit ember is az egyszerű nép tömött soraiba áll s vele együtt szövi a Petőfi Scanned by CamScanner Petőfi.
