Székes-Fejérvári Naptár, 1899 (27. évfolyam)
Szépirodalmi rész
79 hajt. végig a falun; majd valamely úri ház előtt leugrik, nyájas, előkelő modorral beköszön . . . néha nálunk is ... de miért csak néha? Ma ismét el kell jönnie a faluba, mert ö a bizottsági elnöke a csalári égettek javára rendezendő mulatságnak. Igen, Vári Sándor szokott a mozgató lelke lenni az ily mulatságoknak. Ma ismét eljön a bizottsági illésre, mely az erdészeknél lesz megtartva. Vájjon oda száll-e, vagy előbb a szolgabiróékhoz ? Csak ne szállna oda, vagy legalább ne volnának a szolgabirónak leányai! De ime, szakadozott csengetyii hangot hoz ismét a szellő. A leány íelrezzen, körülnéz, hirtelen felugrik s szép arczát a kert felé fordítja, mely felett át lehet lálni a rétre s azon a kanyargó kocsiutra. Aztán, mintha elvesztette volna ezt a gyorsaságot, vizsgálódó szemmel tekint körül, de csak Panna asszony van az udvaron, ki a kád előtt nyugodtan súrol valami lábasfélét. De Pannának nem is szükséges íeltekintenteni, mert az alsó ágakról a verebek csiripolva rebbentek szét — ö pedig értette a verebek csiripoló nyelvét s már tudott annyit, amennyit akart. Panna úgy tett, mintha készen lenne súrolással ; Izoldára tekintett, látta, hogy ez bár a kád tetején, de mégis alacsonyan áll ahhoz, hogy a kertet szegélyzö fűzfa-bokrokon áttekinthessen a réten húzódó útra. Minthogy ő volt a faluban a beteg szivek hivatásszerű gyógyítója, hamar belátta, hogy itt az idő tudományát kell értékesíteni. Ügyesen sietett a leány segítségére. — Ejnye kisasszony, ma nem adna a világért sem egy kis epret. Nézze azt a nagy fekete szemet . . . ott a! Ha fellépne a második ágra, könnyen leszakíthatná! — Levegyem magának? — Ugyan ne sajnálja azokat az aranyos kis lábakat! Izolda könnyen, mint valami mókus ugrált ágról-ágra, mig oly magasra jutott, honnan jól láthatott a réten kanyargó útra. Csakugyan ö volt, Vári Sándor; maga hajtotta négy lovát, melyek repülni látszottak a réten. Egy darabig az Ipoly partján haladt a kocsi s aztán elnyelték a hid végén levő fűzfa bokrok, Izolda még az ágon hallgatja a csengetviit, megáll-e a kocsi a falu végén az erdészéknél, vagy bejon-e a faluba? A csengetyü elhallgatott, Izoldának úgy tetszett, hogy a szolga- biróék előtt. Egy sóhajjal szállt le az ágról s visszaült a zsámolyra. — Kisasszony, az epret odafent hagyta! — szólt a gonoszul mosolygó Panna. — Az igaz, de ma olyan szórakozott vagyok . . . Eáj a fejem! A verebek pedig ezalatt visszaszállottak a fára s karban kezdték rá csirip, csirip, csirip. Scanned by CamScanner
