Székes-Fejérvári Naptár, 1899 (27. évfolyam)

Szépirodalmi rész

64

meg volt engedve, hogy a kik szomjaztak, valami üdítő italnak élvezet sére az ebédlőbe betérjenek; egyik szerzetesnek volt külön hivatása, hogy ebben szerzetes testvéreinek szolgálatára álljon.

Így telt le a napnak hárotn negyed része. Az utolsó negyed a pihenésre volt szentelve. Minden munkát lehetőleg a nappali világnál kellett befejezni, és miután a szerzetesek az alkonyat beáltával az utolsó imádságot elvégezték, nyugovóra tértek.

Az ágy kemény volt. Szalma-zsák, egy kis szalmával töltött párna és egy pokrócz: ebből állt az egész fölszerelés. Sz. Bernárd és az Ősök úgy gondolkodtak, hogy a szerzetesnek nem is illik mélyen aludni. És ugyancsak Sz. Bernárd angyali türelmét mi sem volt képes inkább próbára tenni, mint az, hogy ha valaki szerzetes fiai közül álmában horkolni kezdett. „Az a szerzetes, — irja egyik levelében, — a ki egészen a sz. szabályok szerint él, a legkeményebb ágyon is édesnek találja a pihenést.* Valójában, eléggé kimerítette a testet is, a szellemet is a hármas foglalkozás: az imádság, a kézi munka, a szellemi munka. Másrészt pedig a meg nem terhelt gyomor is megkönnyítette a csendes pihenést, így aztán mikor az éjjel puha szárnyaival leereszkedett a kolostorra, ott mélységes csendet és egy jól végzett napnak békés befejezése után édesen szendergő embereket talált, a kiknek ha voltak álomlátásaik, azok bizonyára a menyországnak bájos képzeteivel voltak át- és átszőve.

Dr. Piszter Imre.

Scanned by CamScanner