Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)
Szépirodalmi rész
54 Dolgozzék, legyen mások cselédje, hitvány rabszolgája? Tűrni, szenvedni megtanitá az idő, de magát megalázni nem tanította öt senki! Kolduljon hát? Keménye megtörött, de büszkesége soha! Hát mit tegyen ? Folyamodjon a legvégsőhöz? Vesse magát a gyalázat, ocsmány fertőjébe, adja el utolsó kincsét, melyet nem rabolhattak el tőle soha; becsületét, — pénzért ? Hiszen szép volt; A szépség pedig manapság, ha akarjuk, nagy jövedelmet hajtó vagyon. Oh igen, a sors mindenét elvette, de szépségét nem, azt nem tudta semmi kéz róla eltörölni. Megmaradt szépsége — de megmaradt becsülete is, s az egyiket nem tudta lábbal tiporni, hogy a másikból — éljen. Mit tegyen hát? Csak egy út van, s ez az egy út rózsaszínben tündökölt előtte: ezen az utón nincs több kin, fájdalom, nélkülözés. Ez úton nem kell koldulnia, nem kell magát lealáznia, nem kell becsületét gázolnia, sem szépségét áruba bocsátania: S ez : a halál! De neki ez is el van zárva, s kétségbeesés maradt meg csak, kínzó gyötrelmeivel. Hiszen gyermeke volt! ❖ Hogy zug, hogy süvölt a vihar, a mint keresztül nyargal az ut- y. czákon, és söpri magával a havat! Mily dermesztő hideg! Jaj annak, kinek nincsen fütött szobája........... Mennyi szerencsétlen búvik most össze és fázik, didereg! * A szoba hideg, a ruha rongy! És nincs mivel fűteni a szobát, nincs min ruhát venni! Kis padlás-szobában egy mécs pislogó lángja világitia тег a nyomort. A gyermek ott fekszik a hideg padlón. Meztelen testét darócz foszlány takarja. S a gyermek arczát a láz heve szikítja. Egy szép halvány nő kisirt szemekkel és rósz ruházattal hajol föléje. S a fagyasztó hideg sem képes azokat a forró fáj dalom-könyeket megdermeszteni. Scanned by CamScanner
