Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)
Szépirodalmi rész
Scanned by CamScanner Petőfi sírj ánál. ) щ etőfi! Petőfi! Rázd meg sírhalmodat! i Pendítsd meg elnémult, kettétört lantodat! Szakadozott húrján lobogó láng égjen, Füröszd meg a lelkünk lánglelked tüzében! j^' Gyújtsd föl a szivünket, mert, óh jaj, kialszik! Dobogása is már alig-alig hallszik .... Tüzet nekünk, tüzet abból a vulkánból: A szabadság fényes, piros hajnalából! Te voltál, Petőfi, legelső sugara, Ragyogó reménye, hajnali csillaga! A te dalod szülte a szent szabadságot, Mint a kikelet a mosolygó virágot; Dalod kovácsolta bilincsből a kardot, Zúgó zivatarban mindig ott viharzott, Ott csengett, kongott a templom harangjában, A székely ágyúknak bömbölő szavában . . . I Vérrózsákat dobott sötét ég boltjára, Babért font a honvéd vérző homlokára, Daloddal hányta be a szemét Örökre . . . Szállt a dalod tovább zúgva, menny dörögve. Szállt a dalod tovább, mindegyre halkabban . . . Halljátok : hogy zokog, itt e sírhalomban! Szabadság alkonyát siratva siratja, Vele sír a hősök koszorús csapatja. . . . Halljátok-e, hogy zeng daltól e sírhalom! Kardok csattogása csörtet át a dalon . . . Zúgva, mennydörögve a harcot folytatják, Dobog a föld szive : éljen a szabadság! ) A segesvári emlékünnepén (1897. julius 31.) Petőfi, halálának négyvennyo’cz*-üä évforduló napján szavalta a szerző.
