Székes-Fejérvári Naptár, 1897 (25. évfolyam)

Szépirodalmi rész

75 szerű szavait, melyek minden igaz magyar szivébe mélyen bevésve vannak: Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar! Bölcsöd ez, s majdan sírod is, mely ápol és eltakar. Áldjon, vagy verjen sorskeze, itt élned, halnod kell. A sorrend utolsó, de kimagasló pontja volt Havranek József polgármesternek szónoki hévvel előadott és kitörő tetszést aratott be­széde, mely igy hangzik: Tekintetes vármegyei és városi Ünneplő Közgyűlés! Ezredéves haza, ezer évnek fárasztó, de dicsőséges küzdelme után a békés haladás útjára érvén, a reánk virradt uj ezredév hajnalán ünne­pet ül a magyar nemzet. Ezeréves fennállásának magaslatára jutva, — emelkedett lélekkel mond hálát Istenének, kinek kegyelme az ezer évvel előbb megszerzett hazát megtartani és felvirágozni engedte. Tündérpalo­tává varázsolta át hazájának szivét: a fővárost, hogy a hála és öröm ezen ünnepén a magyar nemzet, régi dicsőségéhez méltóan fogadhassa szeretett fejedelmét a koronás magyar királyt; a fény és gazdagság csarnokait nyitotta meg az idegenek előtt, hogy hirdetői legyenek annak, hogy hova fejlődött, mire képes e maroknyi nép, mely a történelem ta­núsága szerint hosszú századokon keresztül csak védbástyája volt a müveit és gazdag nyugoti államoknak, a nélkül, hogy saját erejének és jólétének gyarapítására századok hullámverése között csak néhány nyu­godt évtizedet szentelhetett volna. A haza szivének dobbanása, a lelkesült öröm, mely százezerek ajakáról tört fel a magasba, ünneplésre hívja fel a magyar nemzet minden egyes tagját, hogy az uj ezredév küszöbén gondolatban áttekintve törté­nelmünk dicső korszakait, azokból örömet merítsen a jelen számára a sok ezer nemes példa hatása alatt lángoló hazaszeretettel gyújtson vilá­got az uj ezredévnek még ismeretlen útja elé. Megállani ott egy időre, hova ezer év súlyos küzdelme juttatott bennünket; megállani ott egy pillanatra, honnét mint fáradsággal elért magaslatról óhajt lelki szemünk a letűnő múltból a még messzemenő jö­vőbe áttekinteni, ép oly édes és természetes nyugvó pontja egy fennállá­sáért sokat küzdött nemzetnek, mint egyes embernek a hegytető, hova fáradsággal jutott fel, de mielőtt onnét útját folytatná, megáll egy pil­lanatra, gyönyörködik a szép és lélekemelő kilátásban, hogy fáradságot feledve és uj erőt merítve folytassa útját egy szépnek ígérkező, de még ismeretlen táj felé. Lélekemelőbb ünnepe még nem volt a magyar nemzetnek a jelen ünnepnél, hol csak a legmagasztosabb érzelmeknek: Istenünk iránti hála és a hazaszeretetnek áldozhatunk, hol e tiszta áldozat önként fakad min­6 * Scanned by CamScanner

Next

/
Oldalképek
Tartalom