Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)

Irodalmi rész

35 Mikor Árpád apánk kardja megszerezte a hazát s az ősök tapasz­talata bölcs törvényekkel rakta le a nemzet alapkövét: akkor a karunk­kal meg az eszünkkel mutattuk meg, hogy benőtt a fejünk lágya; nagy­korúak vagyunk. Most, az ezeréves fennállás után, időre is megértük a nagykorúságot. Ilyen ünnepnapon illő, hogy olyan világra szóló templomot épít­sünk, a melyben Össze legyen hordva az ezer éves múlt minden emléke. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy nem oláh-czigány fajta kóbor nép volt a magyar, hanem olyan tetterös nemzet, a mely karjának ere­jével, eszének élességével, jellemének szilárdságával és honszerelmének égő tüzével, kiállta a versenyt a világ akármelyik népével. De meg kell mutatnunk azt is, hogy mik vagyunk most ? Mit tudunk és mennyire haladtunk ? Had lássa a világ, hogy a tengernyi szenvedé­sek és sanyargató elnyomatások daczára is megálltuk a sarat s nemcsak erőben, de a tudományok és művészetekben is vittük annyira, hogy oda sorakozhatunk a világ hatalmas, müveit nemzetei közé. Ezt a világra szóló templomot oda épitettük arra a szent helyre, a hol Árpád és a nagy ősök a nemzet sorsa felett oly gyakran tanácskoz­tak. Budapesten, az ország szivében, a Rákos patak partján, a sudár fák lombjai körül egek felé törő tornyok emelkednek ki. Egész város nőtt ki a földből. Nem egy ház, hanem egész utczák varázsolódtak a liget borította síkra s mikor a magyar ember szeme megakad azokon a káp­rázatos csillogásu tündérpalotákon, az öröm könnye hull a Rákos föve­nyére. Szemünk csillog, szivünk hevesebben dobog mikor a felhalmazott ősi kincsek és a magyar szorgalom mai, tenger kincset érő vívmányai között haladunk. Büszkeség dagasztja keblünket, hevesen czikázik ereink­ben a vér s önkénytelenül röpül el ajkainkról a szó: jöjjetek ide ma­gyarok! magyar nép apraja-nagyja, jertek ide imádkozni! ti pedig idegen népek, nemzetünk barátai és ellenségei gyűljetek ide és nézzétek, hogy ezer esztendő után mi most a magyar! Ilyen temploma még nem volt a magyarnak. A városliget kellő közepén, remek, óriási kapu alatt elhaladva egy hidra lépünk, a honnan rögtön szemünkbe ötlik a tó partjára épült való­ságos tündérvár, a történeti kiallitás épülete. Ilyen tündérvárat még nem látott a világ, mert ez a vár nemcsak annyi fajtaképen épült részből van összerakva, a hány fajtaképen épít­hettek őseink ezer esztendő óta; de abban van felgyüjtve az az óriási kincshalmaz is, a mely őseink ezeréves dicsőségére, vitézségére és gaz­dagságára emlékeztet bennünket. A vár egyik része eppen olyan, mint Hunyady Jánosnak a vajda­hunyadi hires vár tornva. Az utolsó kőig, az utolsó szegig éppen olyan, Scanned by CamScanner

Next

/
Oldalképek
Tartalom