Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)
Irodalmi rész
— 9 о fogott el s oly érzés vett rajtam erőt, mely imádásból és alázatból volt egybealkotva.- ligalom. suttogám. Mit törődöm én ezzel a pénzzel? . . . Az ön kezéből elfogadni, a legiszonyúbb vezeklés volna rám nézve! . . . Tudni sem akarok felőle! , . . Öntől elfogadni, a ki engem oly szívtelenül elutasított , . . öntől, a ki ezzel a megalázó ajándékkal csak megvetését fejezi ki... nyomorultnak, jellemtelennek érezném magamat világ-életemre; — Mit beszél ön! Nyomorultnak, jellemtelennek, mert visszaadom önnek azt, a mi az öné? mert vonakodom egy beteg elmeháborodását hasznomra forditani ? . . . Laura egy lépést tett hátrafelé; ruhájának puszta mozgása, sötét hajának puszta csillogása leírhatatlan Itatást tett reám. — Jó Isten, miért vonakodott ön szerelmemet elfogadni? miért taszított ön el magától ? — Szegény leány voltam . . . bizalommal és jósággal fogadtak be ebbe a házba . . . elárultam volna ezt a jóságot és ezt a bizalmat, ha önt meghallgattam volna ... — Tehát meghallgatott volna, kérdezém magamon ki vili, ha gazdag leány lett volna? — Azt hiszem, hogy igen! hangzott a válasz. A vér őrületesen lüktetett ereimben; nem találtam szavakat, hogy érzésemet kifejezzem és csak azt bírtam hebegni: — De hát . . . igy ... ön . . . még most is . . . Laura intett, hogy hallgassak. — Engedje, hogy megfontoljam a dolgot. Mind a ketten hallgattunk, ügy néztem Laurára, a hogyan gyermekkoromban a kápolnabeli szent kepeket szoktam nezni. V isszafojtottam lélekzetemet, — úgy látszott nekem, mintha a világ határán, egy szent helyen volnék, a hol nyomban egy csoda fog beteljesülni. — Azt hiszem, mondá Laura végül, hogy ma jogomban állna önt meghallgatni; úgy nem-szavam, mint igen-szavam egyesegyedül az en akaratomtól függ ... Hozzáléptem, Úgy reszkettem, mintha a hideg rázott volna. — Fogadja tehát el életemet, vagy vesse el magától! — Nem vetem el magamtól! viszonzá Laura nyájasan. Majd az ö jóságos mosolyával igy folytatta: — Nem is vetettem volna cl sohasem magamtól ... Mert ha ön gyorsan meg is szeretett, azért én sem voltam lassú az Ön iránt \aló szeretetben! Semmi egyébről nem volt tudomásom, mint leirhatat ап ю с o^, súgómról. Megragadtam Laura kezét és alázatos csókokat nyomtak rajuk. Scanned by CamScanner
