Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
fSM — Ь'^л ^хопч' csuk lágy hegedühang kezdte kisérni a Boriska énekét. Un láttam a lányt felugrani a fa alól, a hol sóskát szedegetett; áthajolni a kerítésen. Én láttam Palit a mint átugrott a patakon s megállóit a kerítés innenső oldalán, a lány előtt. Nem hallottam egy szót se. Talán nem is szóltak, vagy ha szóltak, nőm a száj okkal beszéltek... Kgvmást nézték elmerülve, be nem telhető gyönyörrel. Sokáig állottak úgy: a kerítés köztük, kéz a kézben. Borosa! recsegett a Péter János uram hangja. — Jaj Istenem! — S összébb kapta sóskával telt köténykéjét. Mikor jösz ki? — Holnap. Mintha csak nekem szólt volna ez az ígéret: másnap délután ott hevertem már az alma tu árnyában. Újra láttam a lányt aggódó körültekintéssel lejönni a kertbe. Dalolni akart volna, kétszer is megkezdte, de nem ment: remegett a hangja. Odaeettengett a galykeritéshez, kitekintett jobbra, balra s mikor megpillantotta azt az epedé szemű tint a hegedűjével a hóna alatt a város felöl jönni, olyan meleg, piros lett. az arcza, szemei megvillantak... a szive is doboghatott szegénykének, mert úgy odakapott a kezével, mintha cl akarná nyomni, mintha attól félne, hogy Péter János uram is megtalálja hallani. .Kiugrott a kerítéstől: nehány lépést tett a ház felé; arrafelé Uallgatózott s szemeivel erre lesett, a merről az ö édes veszedelme közeledett. — Határozatlanul tipegett, majd erre, majd arra; vergődött, reszketett: verte a hullám a lelkét; félénk tekintettel lesett fel az apja ablakára: nem áll-e a nagy korong mellett? Nem állt. Újra odasettenkedett a kerítéshez. Nagyon szomjas lehetett: félig nyitva maradt kis kövérke szája. Mill’ a harmadik kert szögleténél álla alatt termett Palinak a hegedűje. A tó-utezán véges-végtől végig .. . A lány tiltó kézmozdulattal hajlott ki. — Csitt!... Ha meghallaná ! — Csak azt akartam megtudni, hogy itt vagy-e ? — Ltt, itt. Pedig — nagyon félek .. . Mintha tegnap gyanú támadt volna édes apámban. — Pali! — ha megtudná... Pali rákönyökölt a galykerités közé vert karó lapos tetejére és úgy nézett a lány szemei közé. — tíok fájdalom, büszkeség és szerelem volt abban a tekintetben; mintha azt mondta yolna: Nem keltenék az apádnak, annak az ezüstgombos Péter Jánosnak ugy-e, mert a bőrünk nem egyszínű? — Pedig hiába fújja föl az arczát, 6* Scanned by CamScanner
