Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
a pap kérdését.) „Uram, nöiil akarja-e ön venni a jelen leve kisasszonyt ?“ — Oh! íj! () határozottan fog felelni: Igen!... Szinte hallom, hogy mondja ezt szép, mély, édes hangján, „Es ön, kisasszony, nőül akar-e menni a jelen levő úrhoz?“ (Behunyja szemét. Elfojtott hangon igent akarna mondani.) lg . .. (JBoseankodva.) Ah ! már látom, hogy ném fogom tudni, nem találom a kellő hangot! Máskép kell! (Ismétli a pap szavait, egészen halkan.) Ő: igen! En pedig: (sipegő hangon) igen! (Nevetve.) Nem igy, ez nem hang. (Tompa hangon.) igen!... Ez sem jól van; úgy hangzik, mintha л-al ami bűnt vallanék l:e. (Mély. suttogó hangon.) Igen... Jaj! meg rosszabb! (Alázatosan.) Igen . . . Úgy mondom, mintha veréstől félnék. (Mcgnyujtva a második szó- tagot.) Igen ... Ah! még azt is elfelejtem, a mit már tudtam! Ah! De hát nehéz is ez! Pedig nem gondolná az ember, négy betű. négy árva betű, 1, (т, E, N : úgy látszik, mintha ez nagyon egyszerű volna, akár csak a jó napot. .. pedig milyen koplikált. Ha legalább hamarább gondoltam volna erre, két, vagy csak egy hét előtt is, gyakoroltam volna magamat, tanulmányoztam volna ... de most! . .. Azért is, tanuljuk meg most! (Lábával dobbant.) Igen, igen, igen, igen, igen, igen!... Oh! Látom előre, hogy rosszul fogom mondani... dühös vagyok !... (Elfojtott sóhajtással.) Oh! bár csak túl volnék már rajta!., . Mindig csak erre fogok gondolni és ez képes lesz megsemmisíteni egész boldogságomat. De ha mindenki, a ki férjhez ment, túlesett ezen, én is csak átesem rajta valahogy. Különben, ha nem mondanám is, de érezem. Ah! Igazán erezem! Igen! (Mintegy feleszmélve.) íme, megtaláltam a kellő hangot, nagyon jó, tökéletes... Igen, de holnap, nem itt és nem egyedül kell majd mondanom... Ha lenne hozzá bátorságom, megkérdezném a mamát, hogy mondta ö .. . De nem, kicsufolna ... meg aztán, nem is merném . .. az is meglehet, hogy már elfelejtette... vagy nem is ügyelt rá; talán nem is vette észre, csak úgy ... Az igaz, sok olyan fontos dolog van. a mit az ember csak úgy mond... szinte gépiesen. (Elgondolkozva.) Olyan furcsának tűnik fel nekem ma este ez az én kis szobám, a bútorok, minden!... Sirni szeretnék, ha rájok nézek. Úgy tetszik nekem, mintha utazni mennék . .. messze, nagyon messze . .. és itt minden isteníiozzádot mondana. .. mintha minden darab egy-egy emlék volna... Ez a sok apró tárgy itt fontosabb nekem, mint sok nagy dolog... mert mindennap bíbelődöm velük és mindennap: ez az élet. (Szünet után.) Oh, Istenem! mennyire szeretném, ha már egy év elmúlt volna!... Egy év?... már holnap kellett volna elindulnunk olaszországi nászutunkra., de csak egy hónap múltán indulunk. Ennek nagyon örülök: addig legalább leróhatjuk a látogatásokat. Azok a látogatások! Látom előre, hogy fognak történni . . . (Utánozva a bemutatásokat.) — Uram, asszonyom. — Asszonyom, uram . . . ■— Utazni mennek. . 5* — 48 — Scanned by CamScanner
