Székes-Fejérvári Naptár, 1891 (19. évfolyam)
Irodalmi rész
64 — Persze, hogy emlékszem, mondom és csakugyan ismertem is Faragót, — de uraim, most már reszkettem és rettegtem a festőtől. Ö pedig csak tovább beszél: „Átmentem az Anna-utczába Kárpáthy asztaloshoz; még ő volt a legrosszabb, már mindjárt az első fertályban felmondott. Persze elköltöztem és vigyen el az ördög, Hajagos ur, ha nem hiszi, — nyolczad napra Kárpáthy a Dunába megy fürödni és — belefúl; sohse hallottak azóta felőle semmit. Azt pedig be tetszik látni Hajagos ur, hogy én mindennek oka nem voltam és csakugyan örültem, hogy ebben a házban ily sokáig lakhattam és nem kellett senki halálát okoznom; mert azt beláttam: az én sorsom és az én házi uraim mindig összefüggésben vannak egymással; a honnan én elköltözöm, ott a házi urnák nyolczad napra meg kell halni. No de ön elvégre is erőteljes ember, Hajagos ur, önnek talán nem lesz baja. Ne búsuljon hát miattam, de azért a végrendeletét mindenesetre csinálja meg. Kötelességem önt erre figyelmeztetni. Ajánlom magamat, Hajagos ur!“ — És azzal elment. Itt Hajagos ur rövid szünetet tartott és zsebkendőjével letörlé homlokáról az izzadtságcsöppöket. Hallgatói pedig feszült figyelemmel várták az elbeszélés folytatását. Miután az elbeszélő nagyot húzott poharából, igy folytató: — Képzelhetik uraim rémületemet, mert azt mindnyájan tudják, hogy egy kissé babonás voltam én mindig és a mint a festő mindazt oly nyugodtan elmondta nekem, ijedségemben egy szót sem tudtam beszélni. Reszketett az egész testem, mintha a halált már közelemben éreztem volna. Egyetlen vigaszom az volt, hogy a festőnek egy negyedévig még nálam kell laknia, miután a bért előre kifizette, aztán arra is gondoltam, hogy szükség esetén engedek vagy húsz forintot a negyed- félszázból. De a festő elbeszélése roppant nyugtalanná tett és azt sem tudtam, mit tevő legyek, mig el nem dől: megmarad-e a lakásban vagy sem. Mulatságra nem is gondoltam; nem bírtam a házból kilépni; mintha a fejemet verték volna le. Végre harmadnapra utána küldök a festőnek, hogy jönne le hozzám egy pár szóra. Pár perez múlva csakugyan belép és arcza roppant barátságos. Aha, gondoltam magamban, ö maga kezdi, de képzeljék rémületemet, midőn egyszerre csak igy szól: „Épen jókor hivatott, Hajagos ur, magam is jönni készültem. A lakásom dolgában ugyanis gyorsan megváltozott a helyzet.“ — Aha, mondom, szívesen nálam marad, ugy-e? no, nagyon örülök. — Oh nem, mond a festő, épen ellenkezőleg, az István-téren egy igen szép lakást találtam, sokkal jobb, mint ez és sokkal olcsóbb is; kétszázötvenért kapom és adtam is rá húsz forint foglalót és már holnapután be is hurczolkodhatom, ha a bérből valami csekélységet vissza tetszik adni.“ Scanned by CamScanner
