Székes-Fejérvári Naptár, 1891 (19. évfolyam)
Irodalmi rész
59 legföljebb egy órát késtek. Aladár fotografált, Iván bicziklizett, a hölgyek frizurát csináltak. Behozták a gözölgö paprikáscsirkét. Én félretoltam, végigsimitottam a homlokomat s számat felrántottam a balfiilemig. Ezt többször ismételtem. Fruzsina egyszerre leejtette a villáját. — Mi bajod, Mihály? — Nekem ? Semmi. — Mit rángatózol? — Ugyan mi jut eszedbe! (Iszonyú ránditás a jobb fülemig.) — Most meg már jobbra húzódik. Szerencsétlen! Most jut eszembe, te délután a szájfájós marháknál voltál. (Itt jobbra-balra rándítottam egyet.) Megkaptad a bajt. Mi is megkapjuk. Mi lesz belölünk? — Légy nyugodt, ritka eset, hogy belehaljon az ember. (Iszonyú ránditás.) — Igen, de ferde marad a szája. — Nem a, csak kérődzik egész életében. A kővetkező perczben mindnyájan eltűntek. Ekkor én odahuztam az eltolt paprikás csirkét s jóllaktam belőle. Szeretett rokonaim egész éjjel pakkoltak. Hajnalban elutaztak. Iván a Jancsi fiam nadrágjában. Egy Eiffel-torony, öt üveg pacsuli, hét kefe, harmincz mancsetta és egy parafasisak itt maradtak: dugónak felhasználtuk. Sipulusz. A tulipán vendeg&i» Jó reggelt kívánok, Ti szép tulipánok! Mi van nekem, mi van? Tulipántos szűröm. Ugy-e, jól áll rajtam? Össze nem is gyűröm. Édes-kedves apám Vette a vásáron, Tiszta jó erkölcscsel Majd meg is szolgálom. Ebbe’ járok mindig Föl az iskolába, Énekelni buzgón Az Isten házába. — Tulipánok mosolyognak, Jó reggelt is bólingatnak. Scanned by CamScanner
