Székes-Fejérvári Naptár, 1891 (19. évfolyam)

Irodalmi rész

56

— Tessék hamar kalapot, keztyüt levetni, — kiáltá öregem, — már elharangozták a delet, mindjárt tálalunk.

Urak, hölgyek szobáikba vonultak, én meg leültem az asztalhoz, a szalvétát a nyakamba tűrtem s intrádára egy falat sóspaprikás kenyeret elfogyasztottam. Egyszerre csak betoppant a Jancsi fiam (tudod, a hatodikat végezte Keszthelyen s most itthon van vakáczión), utána az öregem hozta a jó, illatos húslevest. Leültünk és vártunk. Eltelik egy fél óra, senki se jön. Pipára gyújtok, el is szívom, még se jön senki. Végre az anyjukom utána néz a vendégseregnek.

— Tüstént megyünk, csak öltözünk az ebédhez, — mondá Fruzsi néni.

— Hát a fiuk mit csinálnak? — kérdém türelmetlenül.

— Aladár befűzi az Ivánt.

Szótlanul intettem Jancsi fiamnak s az éléskamra felé vettük utunkat. Volt ott szilvórium puha kenyérrel, meg szalámi. A szalámi fogyasztás alatt igy gondolkoztam: Vagy éhes valaki, vagy nem éhes. Ha éhes, akkor mindegy, akármiféle ruhában eszik is, a fő az evés; ha pedig nem éhes, akkor meg nem érdemes külön felöltözni ahhoz, hogy ne egyék.

Úgy fél három óra felé végre megjelentek szeretett rokonaink, rózsaszín házi ruhában. A mama a nyakából megint többet mutatott, mint a lánya. Iván is változáson ment át: tiszta kráglit, tiszta mencsettát és tiszta monoklit vett föl, a szürke nyakkendő helyett pirosat tett s rá tü helyett egy arany Eiffel-tornyot tűzött; az ing- és mancsettagombja is csupa Eiffel-torony volt. A derekára egy ezüstcsattos széles nyersbőr-Wj volt kötve.

— Ejnye no lám! hát ma már kívül hordják a nadrágszíjjat? Ezt se tudtam. Még is illedelmesebbek vagyunk mi falusi emberek.

— De bácsi, hisz ez divat és nem szíjj, csak czifraság.

— Akkor a tót ember okosabb mint te, mert az legalább hasznát veszi az ilyesminek.

— Kérlek Annám, — szólt Fruzsina anyjukomhoz, — dobd ki azt a virágcsokrot az asztalról; fejfájást kapok a szagától.

— Micsoda? te, a ki a virágkiállítás zsűrijének az elnöke vagy? — mondám.

— Hja, az más, ott nem is látok virágot.

Következett a marhahús, többféle garnirunggal és jóféle szószszal.

— Nini, tatárszósz, — örvendezék Tatjána.

— Nem tatárszósz az, hugám, hanem magyar, még pedig kaporból. Neked, a kinek olyan tatár neved van, jobban kéne ismerni a tatárszószt.

— Nem tatár név az bácsi, hanem orosz. Az Anyegin hősnője.

— De mintha téged kicsi korodban Piroskának hívtak volna, — jegyzém meg.

Scanned by CamScanner