Székes-Fejérvári Naptár, 1891 (19. évfolyam)
Irodalmi rész
— 49 — atyafiak/) I. Nem hiszek a hivatalos statisztikának. Még akkor sem hiszek, ha azok, nagy ritkán, a kormány balsikereit bizonygatják is. A hivatalos kimutatások mögött mindig valami ravasz politika rejlik. Most a közlekedési minisztérium úgy csoportositja a türelmes számokat, hogy azok a zóna első hónapját veszteségesnek tüntessék föl. De ez csak azért van, hogy a többi vasutvállalatot elriaszszák a zóna-rendszertől, mely igy az államvasutak bőséges monopóliuma marad. Én saját tapasztalatomból ezennel tanúságot teszek a zóna nem várt ’ bámulatos, sőt rettenetes sikeréről. Zavartalan, boldog nagyvárosi idillt éltem mindaddig, mig be nem ütött a zóna. A minisztérium, melyben segédfogalmazó vagyok, egyike a legkellemesebbeknek s mindenesetre a legarisztokratikusabb. Gyönyörű mansettákat, kráglikat, nyakkendőket, körmöket és kabátokat viselünk, sokat sétálunk s adósságokon kivül alig csinálunk egyebet. Az akták szépen rendbe rakva boritják asztalainkat. A finom porréteg, mely ezeket belepi, arra vall, hogy mi nem sokat zavarjuk csöndes álmukat. Minket se zavart a zónáig senki. A zóna második napján előkelő hivatalunk kellemes csöndjét durva tömegek türelmetlen instancziái és sürgetései zavarták föl. Hazánk legrejtettebb zugaiból fölkerekedtek az ügyes-bajos felek s reánk rohantak. A ki húsz évig csöndesen elvolt otthon Erdély bérczei közt, a nélkül, hogy ügye elintézésének egy halvány reménysugara kecsegtette volna, most uczczu neki, fölkapott a zónára s égre-földre esküdözött a minisztériumban, hogy tönkre megy, lármát csap s borzasztó dolgokat mivel, ha ügyét három nap alatt el nem intézzük. Természetesen siettem elszökni a minisztériumból, a hol hirtelen ily durva szellem kapott lábra. Siettem sétálni a váczi-utczára. Útközben a bérkocsisok, mint rendesen, báró urnák szólitottak és nagyokat köszöntek. — Hát te mikor kaptad ezt a nagy rangot? — rivalt egyszerre a fülembe egy erős basszus hang. S egy még erősebb kéz hatalmasan a vállamra csapott. Az apám volt. Én igen szeretem az apámat, de főleg odahaza, Sáromberk vármegyében. Ö roppant jól illik oda a berki tanyára, a talló végére s igen jól áll neki, mikor az arató gazdának kiolvassa minden kereszt tizedikét. ' . A „Budapesti Hírlap“ m. évi 256. és 258. számaiból. Scanned by CamScanner