Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
59 Ráhajolt arra a kis kopott, tele irkáit könyvre, s gondolkozva lapozgatott benne. Hiába! akármennyit lapozgatta, akárhogy töprenkedett, aggódott, szomorkodott, számított; ki volt meritve teljesen a kassza. Minden pénz elment, minden, az utolsó fillérig! Összes vagyona jelenleg 25 krajczár. Ha nem volna ez oly szomorú, hát nevetséges lenne. Huszonöt krajczár! Ebből gyógyszertárt, házbért, élelmezést és ruházatot fizetni! Pedig mennyire takarékoskodott! Nem adott ki egy fölösleges kraj- czárt! Abban a ruhában jár, amiben 15 évvel ezelőtt! Ékszerei, selyemruhái a zálogházba vándoroltak, vagy a zsibárushoz. Már nincs semmi, amit eladhatna. Mit csináljon? Az a várva várt távirat még mindig nem jön. Talán végkép el is marad?! Szórakozottan olvasgatja a jegyzőkönyvet. „Decz. 5-én: Lajos mindenáron hozatni akar magának egy, a hírlapokban hirdetett orvosságot, melyet megakar kisérteni, mert gyógyulást remél tőle. — Én nem hiszek benne, mert hisz tiz év óta mindig hozat újabb és újabb szereket s egyik sem használ; csak a vagyont segítenek fölemészteni. — Mit csináljak, nem tagadhatom meg tőle, úgy hisz benne szegény és a hit félgyógyulás. Nincs rá pénzem, mert 10 forint. Eladom bordeaux selyem ruhámat. Január 20. — Lajos dinnyét szereetn enni. Annyira vágyódik utánna, mint egy makacs gyermek. Azt képzeli, az meggyógyítja, any- nyira jól fog neki esni. Három nap óta ingerült, izgatott, mert nem teszem meg kívánságát. — Félek, hogy megárt neki ez a nagy felindulás.Január 25. Lajos sokkal betegebb, mint volt. Ingerültségében majdnem megfojtott ma, azt mondja szívtelen, rosszlelkii teremtés vagyok. — Istenem! Istenem! talán az én daczos ellenkezésem az oka, hogy eny- nyire magánkívül van a beteg! Megvettem a dinnyét. Márcz. 1. Házbért, mészárost, péket, tejhordó-asszonyt kifizettem. Eladtam arany órámat és gyémánt keresztemet. Ezek voltak utolsó ékszereim.“ Beteszi egy fájó sóhajtással a könyvet és tenyerébe hajtja nehéz, gondteljes fejét. Csak egy nagy légy zümmögött körülötte és a beteg szakgatott, hörgő lélekzetvétele volt hallható; másként nagy csendesség volt a kis lakásban. Ez a hangtalan magányosság, ez a mély csend elringatta az ő lelke háborgását is lassankint, és tehetetlenül csüggesztette le kezeit s fáradt feje hátra hanyatlott a magas szék támlájára. A leáldozó napnak egy sugara utat tört magának ide, ebbe a kis Scanned by CamScanner
