Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
32 Nem hagyom itt a földön senkinek! S kevésbé azt, ki szivemet birá, Kinek, ha láttam, nem valék király! Kinek keblén gond nem dúlt sohasem: Itt nem hagyom szép ifjú kedvesem! S ha megnyílik a sirbolt, ővelük Megyek oda, együtt aludni majd. Aludni mig a szellemóra üt, S mulatni mig a kakasszó visszahajt. Országom pedig, melyet itt hagyok, Egy éven át ne lásson víg napot. Minden legyen sötét, zord, mint a gyász ! . . . Es most te szólj, ha meghalsz mit kívánsz?14 — S a költő szólt: „Ha meghalok uram, Kívánok nyájas völgyet sírhelyül; Mit átszel zúgó erdei folyam, Hová madárraj szomjat oltni gyűl; Es játszi zajjal vidám dalra kel, Szellőkkel feleselve szelíden; Hol vándor is, ha ott jár, énekel, Síromra ül, s merengve megpihen! „S kiket szerettem, s kiknek fájni fog, Ha jö az óra, melyben meghalok, — Azoknak én, bár sírom eltemet, Itt hagyom dalaimban szivemet! Legyen nekik az élet hosszú, szép, Áldásit a sors köztük ossza szét! Lovam parancsszót ne halljon soha, Sólymom repüljön szabadon tova! „S kit legjobban szerettem, s akinek Ajkáról dalaimat csókolám, Halálomat ő se sirassa meg, S mig én várom, higyje: ö vár reám ! Ne tudja, hol van sírom, s csak mivel Véletlen arra jár keresse tel: Leljen virágot rajta, tépje le, S csak sejtse, hogy szivem volt gyökere!44 . . . Koszorú“ 1884. Scanned by CamScanner
