Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1885
y. ÖNKÉPZŐKÖR ÉS IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR. Az ifjúság lankadatlan buzgalma az önképzésben a 27-ik évben is fentartotta a kört. A főgymn. liárom felsőbb osztálya az idén is iparkodott a hazaszeretetnek ezen rá nézve első oltárán bemutatni zsenge áldozatait, önmívelése gyümölcseit. Munkássága, mint rendesen, szavalásokban és fölolvasásokban, műfordítási, eredeti prózai és verses kísérletekben, továbbá amazoknak szóbeli, emezeknek pedig írásbeli bírálásaiban nyilvánult. A kör védelnöke Gerlach Benjámin igazgató úr, elnöke pedig Czapáry László tanár úr volt. A törvények értelmében rendes működő tagok a VIII. és VII. osztályú ifjak voltak; a VI. osztályúak pedig, mint pártoló tagok, csak szavalási joggal bírtak. Alakuló gyűlését szept. 20-án tartotta a kör; a többit vasárnaponkint délelőtt Va9-kor Czapáry László tanár úr elnöklete alatt. A halhatatlan emlékű Deák Ferencről, a «haza bölcsé»-ről az idén is kegyelettel emlékezett meg a kör a jan. 31-én tartott gyűlésén. Szokás szerint a kör II. alelnöke, Steiner M. VHI. oszt. tan. adta elő a nagyférfiúnak: «A lengyelek érdekében mondott beszéd*-ét. Utána Goldhammer E. VII. oszt. tan. lépett a szószékre, előadván Tóth K.: «Deák emlékezete® című ódáját; majd Hercz D. VII. oszt. tan. szavalta el Szász K.: «Deák sírja® című költeményét. Második nevezetes mozzanat a kör idei életében a márc. 21-iki gyűlés, melyen a nemzeti ujjáébredést, 1848 márc. 15-ikét iparkodott megünnepelni az ifjúság. Ugyanis Tomann A. VIII. oszt. tan. elszavalta Bartók L.: «Márc. 15-én«, Lövinger A. pedig Petőfinek: «15. március, 1848.® című költeményét. Jan. 24-ón Hordósy E. I. alelnök a pályázati tételeket hirdette ki. 1. Nt. Mészáros Amand alperjel úr 1 db aranynyal jutalmazta a legszebb nyelvezetű és legsikerültebb szerkezetű eredeti beszólyt. A beadott 4 pályamű közül a dijat Neuvelt J. VIII. oszt. tan. «Judith»-ja nyerte el. 2. Nt. Pallér Kelemen tanár úr 1 db aranyat tűzött ki a legsikerültebb, szabadon választott tárgyú, népies természettani fölolvasásra. E tételre beérkezett hét mű. Nyertes lőn Pacor J. VIII. o. t. «A vülamosságról® szóló művével; a második mű: «A parány vonzásról® dicséretet nyert; szerzője Csöppenszky Mihály VIII. oszt. tan. 3. Nt. dr. Vass Bertalan tanár úr, a kör volt elnöke, 1 db aranyat ajánlott föl eme tétel megfejtésére: «A görög és modern