Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1884

4 megölte mostohájának testvérét; Epeageus, a ki egyik vérrokonát ölte meg; és Patroklos, a ki megölte fiát Amphidamasnak.

1 Az önkénytes számkivetés, ha nem elégítette volna is ki a rokonokat, bizonyosan megengesztelte az isteneket. A menekült Tlepolemos dicsekedve beszéli, hogy ők «áldva levének az isteneken és földieken országló Zeusz atya által, a ki aranynak záporait töltötte le nékik».

2 Minél inkább közeledik az állami élet kialakulása, annál inkább előtérbe lép az emberölés mint közbüntény (xoivöv á§bajjta), mint az államnak és az államot őrző isteneknek megsértése. Az attikai tragikusnál már azért, mert az atyagyilkos Oidipos még meg nem lakolt, országszerte dögvész kezd pusztítani hirtelen. A jósda oda nyilatkozik, hogy a dögvész mindaddig meg nem szűnik, míg az átkot, melyet az országban táplálnak, el nem távolítják

3. Midőn az izenethozó Kreontól azt kérdi Oidipos, hogyan lehetne ettől az országot megtisztítani? Ivreon így válaszol: "Vagy küldjük számkivetésbe az embert, vagy halállal lakoljon !»

4 Az emberölésnek mint közbünténynek az ősi szokásban meglévő ezen két büntetését: a halált és számkivetést Drákó törvényileg érvényesítette akkor, midőn az ősidők óta gyakorlatban levő

5 büntető jogot a nép határozatából írásba foglalta (621. Kr. e.). Nehogy azonban a szokásos jognak csonkítása a büntetéseknek előbbi keletkezésére homályt borítson, meghagyta Drákó a családnak a vérboszuból a vádolási és üldözési jogot, illetőleg kötelességet és a megbocsátást is. Végre Sólonnál a Drákó-féle vó[j.ot cpovixoí változatlanul fönmaradtak, a mit egyéb tanúkon kívül Demosthenes minden kétségen kívül helyez.

0 Midőn tehát azon jogvédelmet akarom ismertetni, melyben az attikai állam az emberi életet részesítette, a drákói törvények alapjára állok és kifejtem : a) a jog1 II. II. 662. — II. XIII. 696—698. — II. XVI. 573. — II. XXIII. 85. 2 7jd' S<fíX7]l>EV sx Aióc, OTCS dsoíai xai ávdpúzoiai áváaaei xai atptv dsattéaiov JÍXOÖTOV xaté/sos Kpovítov. II. II. 668—670. 3 u.íxTu.a yáifjac, ú>z tedpajijiévov yd-ovi sv r^S', iXaóveiv. Soph. Oed. Tyrann. 97—98. 4 avSpYjXaTOÖvtai;, r; ípóvto (fóvov xáXív Xúovxat; . . . . w? TÓS' aí|j.a ^síjtáCov TCÓXIV. (U. o. 100—101.) 5 Apáxovtos Ss VÓÜ.O'. IJ.SV, stat, ~okt.zs.ia. 5s ú-apyoóajj TOÍ>? VÓU-OOC sííbjxsv. Artst. Polit. II. 9. oÍítw? ot fs vó{ioi xáXXtata xeívtat oi Ttspi tpóvou, ooc oóSsi? ~á>—oxs sióXjj-Tjas xivijaai, Antipli. Or. 5. §. 14. UNÁPYEI [JÍV yap AOTOÍC (TOÍ? sspi tpóvoo vójioi;) apyjxitázrjit; etvai ev ffl taórfl, iirsita 31 tou? autói)? isi népi twv auiaiv. Antiph. or. 6. §. 2. 8 0 ;J.SV VOAOC éativ oótoc Apáxovro?, W avSpe; 'Atbjvaíót, xai oí aXXot ÖS, oaoo? sx rwv tpovtxűv voawv TrapsYpatfiájMjv. Dem. or. 23. §. 51. — .... xai toö? vó[ioo; sjti«3X£(pá(isvo<; TOU? TGÖ Apáxovto? ix ri)s ATYJXTJC. U. az. or. 47. §.71. — 'Ev TOÍVOV tot? Trepi TOŐTIOV (cpóvwv) vójAoi? ó Apáxwv tfo^spöv xatáaxsuáCwv xai Ssivöv TÓ t'.va AOTÓYS'.PA aXXov aXXou fífveadai. U. az or. 20. §. 158.