Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1941

Az elemi iskolából a középiskolába kerülő gyermek majdnem minden esetben zenei analfabéta, s ha a zenei alapismeretek csiráit esetleg magával hozza is, a rendszertelenség lépten-nyomon kiütközik. A középiskolai énektanterv ezért teljesen elülről kezdi el a gyermek zenei nevelését és a rendelkezésre álló három év legnagyobb részét olyan elemi ismeretek megtanítására használja fel, amelyek a III—IV. osztályos elemista szellemi képességeit sem haladják meg. Miután ezt elvégezte, végül mégis csak nekilendül és eljut a lezárt kapuig, amely mögött a hangok birodalma most készségesen vallaná állampolgárának azt az ifjút, aki a III. osztály elvégzése után már-már megérti azt a csodálatosan zengő beszédet is, amelyet csak zeneileg művelt emberek érthetnek meg, de ekkor végeszakad a zenei nevelésnek s befejeződik ott, ahol tulajdonképen kezdődnie kellene... Amikor ezt leírjuk, képzeletünkben megjelenik az új énektanterv, amelyik egységes rendszerbe foglalja majd a magyar ifjúság zenei nevelését az elemi iskolától az egyetemig. A tanterv, amelyben az elemi iskola négy alsó osztálya faluban és városon egyforma mértékben tanítja a magyar zenei műveltség alapelemeit, s azt egységesen fejleszti tovább saját felső tagozatában, valamint a középfokú- és a középiskola alsó négy osztályában egyaránt, mert a zenei nevelés a nemzetnevelés egyik kiváló eszköze, a népi muzsika pedig a magyar kultúrjavak integráns része: tehát minden magyaré!... Szinte látjuk a középiskola felsőseit, akik az irodalom és a képzőművészetek története mellett zeneesztétikát és zenetörténetet tanulnak és szomjas lélekkel hallgatják az iskola hanglemezgyüjteményéből kiválasztott illusztrációkat, amelyek a halhatatlanoknak örökké élő alkotásain keresztül érzékeltetik meg velük az elmondhatatlant, a leírhatatlant és megfoghatatlant: a Muzsikát! Ezzel sok-sok ifjút nevelhetnénk művésszé, hiszen a zenehallgatás egy bizonyos fokon túl szintén művészet. Sajnos, ez ma még csak álom... azoknak az álma, akik világosan látják a muzsika rendkívül nagy nevelői értékét és sajnálkozva figyelik művelt középosztályunk egy hallatlanul nagy tömegének lelki vergődését, amely az elmúlt évtizedek iskolapolitikája következtében a magyarságból csak a sallangot látja, de a lényeget nem érzi s meg sem értheti! Osztályénekóráinkon a Magyar Kórus kiadásában megjelent Kerényi — Rajeczky: Énekes Ábécét használjuk. Segítő hangszerként a tanulók iskolai furulyát szereztek be. Karének. Miként az elmúlt években, az idén is az énekkar énekelt a vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken, mindaddig, amíg az orgona átépítési munkálatai el nem kezdődtek. A megtanult művek egyrészt a népi muzsikán alapuló magyar énekkari művészet, másrészt az elmúlt évszázadok külföldi halhatatlanjainak alkotásai voltak. Az osztályének-órákon Czigler Ábel dr. tanár tanított, az énekkart és a zenekart pedig Varga Ferenc egyházi karnagy vezette. Az cnekkar létszáma 99. Ebből 31 szoprán, 34 alt, 13 tenor és 21 basszus. Tagjai: I. o. Ács, Bakó, Barbély, Csitáry, Danczkay, Deák, Farkas, Gergely, Hesz, Hosszú, Koller, Lázár, Mészáros, Nagy, Ozvári, Pallay, Rátonyi Reé, Reichenbach, Schmidl, Selley, Szűcs; II. o. Áblakos, Bánhidi, Békefi, Bizzey, Boronyai, Csiki-Székely, Endl, Fekete, Jákó, Juhász, Kovács, Morva, Neigler, Takácsi Nagy G., Tóth L., Tóth Z., Varga; III. o. Angeli, Bogár, Esztergályos, Farkas, Fésűs, Haszmann, Kántor, Kovács, Kósa, Montskó, Nagy, Neszlényi, Pangl, Somody, Stein, Szabó, Szalay, Szendi, Takácsi Nagy G., Tuboly, Várnai, Viniczay; IV. o. Bognár, Fiiry, Németh, Varga; V. o. Szent— 40 —