Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

Énekkarunk a tanév folyamán szerepelt az Intézet és a Ciszterci Diákszövetség közös Szent István ünnepélyén (szept. 18.), az Emericana fehérvári díszkáptalanján (okt. 16.), a nov. 5-i Szt. Imre ünnepélyen, a Mária Kongregáció Immaculata ünnepségén (dec. 8.),,márc. 15-én, az intézeti hangversenyen (márc. 25), máj. 28-án, a fehérvári Éneklő Ifjúságon és az évzáró ünnepségen. Az iskolai vonós-zenekar is mindjobban részt kér az iskolai zenei nevelés munkájából, mintegy kiegészíti azt a zenei művelődés olyan területein, melyre sem az osztályériekórák, sem a karének nem nyújthat alkalmat. Ez pedig a XVII. és XVIII. századi barokk, vagy általában preklasszikus hangszeres muzsika. Ezért aztán sokan azt kérdezhetnék, miért nem a mai, modern zene mesterei szerepelnek az iskolai vonós-zenekar műsorán, vagy, ha már mindenáron régebbi muzsikát kívánunk tanítani, miért nem a klasszikus kor nagy zeneköltői, Beethoven, Schubert, vagy a mult század közismert és kedvelt zeneszerzői, Liszt, Brahms, Chopin, Wagner, Csajkovszky azok, akiknek műveit méltán vehetné műsorára az iskolai zenekar. El kell azonban ismernünk elsősorban is azt, hogy éltek a régmúlt századokban, így a XVII. és XVIII. században híres költőkön, írókon, művészeken kívül híres zeneszerzők is, akik ennek a kornak érzés és gondolatvilágát vetítették ki művészetükkel. Ha megcsodáljuk a barokk művészet gazdag szoborfaragását, vonalainak ritmusát és ha ennek a művészetnek ép a mi városunkban is annyi csodálatos alkotását láthatjuk, szabad-e érzéketlennek lennünk a barokk zenével szemben, mikor ebben ugyanaz a finom bensőség lüktet, mint a művészetben? Másodszor pedig a mi rohanó, felületes és kifelé ható korunkban oly jn jól esik visszamenni abba a korba, amelynek nyugodt, bensőséges, nemesen egyszerű hangja ma is megragadja lelkünket. Ma, a nagy hangversenyek korában, a világhíres művészek csillogó virtuóztechnikájának csodálata mrllett elfelejtjük, hogy a zene nemcsak műélvezet, hanem aktív alakítás is és csak akkor élem át igazán a zenében kifejezett mélységes tartalmat, ha magam is zenélek, magam is énekelek. Jól tudták ezt a XVIII. sz. zeneköltői, akik nem a hivatásos hegedű-, fuvola- vagy csembalóművész számára írták műveiket, hanem elsősorban a zenélő és éneklő embert tartották szem előtt, akinek legnemesebb szórakozása a házi együttesben való gondtalan, önfeledt zenélés volt. Ezért ennek a kornak zeneirodalma még nem állítja túlságosan nagy feladat elé a nem hivatásos zenészt és ezért fordul ma mindinkább az iskola is a nagy klasszikusokat megelőző, u. n. preklasszikus kor zeneirodalma felé, hogy olyan műveket tanuljon meg kis együttesével, melyek már egészen egyszerű eszközökkel is eredeti hangzásukban és hangszerelésükben adhatók elő. Ezzel azonban arra is akarja az iskola nevelni a mai ifjúságot, hogy otthon, a családi körben, megalakuljanak a kis háziegyüttesek, hogy a szórakozás, a pihenés, a szabadidő óráit nemesítsék meg a zenéből feléjük áradó kincsekkel. És alig adhatunk nemesebb és hasznosabb útravalót az életbe induló ifjú nemzedéknek, mint a zene őszinte és igaz szeretetét. Munkaanyagunk az idei tanév folyamán is ezt a célt követte: megismertetni az iskolai ünnepélyek során a legegyszerűbb zenei műformákat egyszerű és világosan áttekinthető művekkel, melyek a zenei ízlés kiművelésére is alkalmasak. A szvitformára régi német táncokat tanultak V. Hausmann és M. Franck feldolgozásában (Nagels Musik Archiv, 80. sz.) A XVIII. sz. francia stílusát J. B. Lully: C-dur szvitjéből (Kallmeyer, Wolfenbüttel) ismerték meg. További munkaanyagunk volt: Hándel: Győzelmi induló (Nagels — 37 —