Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

istváni gondolatok ünnepi köntösét, mert a magyar nemzeti lét örökkévalóságának bűvkörébe, Szent István szellemének jelképehez lépett! És joggal szenteli a ciszterci rend Szent István emlékének azt az új modern épületet, amelyben Szent István szellemét fogja majd a jövendő magyar nemzedék szívébe, lelkébe árasztani. Történelmi tapasztalat az, hogy valahányszor nemzetünk eltért a szentistváni hagyományoktól, valahányszor a krisztusi és testvéri szeretet helyét széthúzás és civakodás váltotta föl, valahányszor megfeledkeztünk Szent István ama parancsáról, hogy ne csak a gyönyörűséget és kényelmet keressük, mert az tunyává és kéjelgővé tesz, ami pedig — mondja Imre herceghez intézett parancsolataiban Szent István — elvesztegetése az erénynek, melegágya a bűnöknek és megvetése a parancsolatoknak, hanem legyünk kötelességtudók, legyünk katonák és szere síik a munkát, mert csak ez véd meg a külső népek támadásai ellen ; valahányszor megfeledkeztünk ezekről a parancsolatokról, mindannyiszor szörnyű csapások zúdultak a fejünkre. Ma is annak a következményeit érezzük és szenvedjük Trianonban, hogy volt idő, amikor elgyengültünk annak a szellemnek a szolgálatában, amely nemzetünket ezer éven át fenntartotta s feszült napjainkban, amikor a nemzetközi összerobbanások állandó jellegű fenyegetése mellett a gazdasági és szociális élet pattanásig feszült viszonyai az apokalipszis rémeivel üldöznek bennünket, üldözik egész nemzetünket, nincs más lehetőség, nincs más kiút, nem lehet más vezérgondolatunk, mint Szent István szellemi hagyatéka: bízni az Istenben, bízni az isteni igazságosságban, zsolozsmázni Krisztushoz és cselekedni! Munkálkodni. Sok termelő és építő munkát végezni, mindenkinek megadni a magáét, a szociális igényeket kielégíteni, fáradságtól vissza nem riadni, ha nem is kelünk fel éjjel 2 órakor, mint a régi ciszterciek, igénytelennek lenni, hogy amit munkánkért, fáradozásunkért az isteni kegyelem nekünk szűken vagy bőven juttat, az mindannyiunknak, egész nemzetünknek elég legyen, hogy éhen senki ne pusztuljon és a nyomorúság ne irtsa nemzetünket. Mi, ciszterci ö-egdiikok, akik a ciszterci szellemnek tanítványai vagyunk, boldogok lehetünk, hogy ennek a szellemnek emlőiből szívtuk az életben vezérlő eszméinket. És ti, ifjú ciszterci diákbarátaim, növendékei a ciszterci rend tanító intézetének, szerencsétlen kor szerencsés teremtményei vagytok. Szerencsétlen korban éltek, mert romokban éltek, mert romokban hever szemetek előtt az a kor, mely nekünk bizonyos mértékig gondtalan ifjúságot biztosított, de amely megrabolt bennünket eszményeinktől, úgyhogy mikor az összeomlás új feladatok elé állított bennünket, a legtöbben megzavarodva tévelyegtek és nem tudtak magukhoz térni. Viszont szerencsések vagytok azért, mert szemetek előtt bontakozik ki az új világ, melybe ti már öntudatosan, a szemetek előtt lejátszódott események tanulságaival gazdagon, az ezer éve kipróbált szentistváni szellem megismerésével és főképpen e szellem szerinti cselekvésben, magatartásban, példával is tanító ciszterci rend irányításával illeszkedtek bele. Az egyéni élet rövid, Ti csak egy mozzanat vagytok a nemzeti élet folyamában, akik lettetek az Isten akaratából, jöttetek keresztény kötelességet teljesíteni földi életetekben és a szerint, hogy ezt miként teljesítettétek, vagy nem teljesítettétek, nyeritek el az örök eletet. De a ti földi életetek egyúttal egy láncszeme a nemzet életének is, amely egyénei erkölcseiben él. Nemcsak önmagatoknak, hanem a nemzetnek is éltek és csak úgy éltek jól és helyesen, ha követitek a ciszterci rend szentistváni szellemű tanítását és cselekedetben példáját. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Ha végigtekintek az itt megjelentek ünneplő seregén és látom a ciszterci rend tagjait, akik a ciszterci nemzedékeket úgy követik egymásután, mint a tölgyfán a falevelek, a törzs ugyanaz marad, csak a levelek, az egyedek váltó, nak, látom a ciszterci fiatal és öreg diákokat, a kicsinyeket és nagyokat, a szegényeket és gazdagokat, a reménykedőket és betiltottakat és látom mindannyioknak szemében lobogni a szeretet és megbecsülésnek a lángját a ciszterci rend feje, dr. Werner Adolf Őnagyméltósága, a ciszterci rend tagjai irányában, de látom a szeretet lángját lobogni a ciszterci diákoknak egymással szemben is, akkor felsóhajtok, bárcsak adna a Gondviselés — 27