Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

Gimnáziumi igazgató. Werner Adolfnak e közéleti szereplése eltérést mutat ugyan a tanári hivatástól és egyénisége ellentétének tűnik föl, de az eltérés és az ellentét csak látszólagos. Valójában ez a szereplés kiszélesítője annak a tanári munkának, melynek célkitűzése a katolikus világnézletnek a lelkekbe plántálása és erősítése, mikor úgy látta, hogy annak védelmezésére a közéletben is harcos munkásra van szükség. Ez a közéleti szereplés megmutatta, hogy a szelíd és jóságos lelkület nem egy a megnyugvással és beletörődéssel abba, hogy a veszedelmes és a káros törekvések ellen a harcot,a küzdelmet feladjuk; ez a lelkület nem zárja ki, mint ahogy Werner Adolfban sem zárta ki a határozott iránytartást. Ez a határozott iránytartás és lelkiségének annyi más értéke emelték Werner Adolfot tizennégy éves tanárkodás után vezető állásba. Húsz éves igazgatósága alatt benne a tanári lélek följutott arra a magaslatra, mely magaslaton a helyesen elemző ész, a hatalmas ismeretkör, a lélekbe néző éles szem és az ezeket nagyszerű hivatása szolgálatába állító kötelességérzés zavartalan összhangban egyesültek intézetének példás vezetésére. Nem a paragrafusokat, hanem társai munkakedvét félti. Az egyes munkakörök kijelölésénél nála nem a száraz, elméleti pedagógiai elvek, hanem munkatársai hajlama, ésszerű kívánságai és a nevelés érdeke irányadók. Intézetének élete vetülete volt a határozott iránytartással párosult szelíd, jóságos egyéniségének. Iskolájában rend, fegyelem honolt. E rend, fegyelem nem élettelen mechanizmus volt; élet volt benne. Elég egy mosolya, egy szempillantása, hogy az iskolába lépő, megfeledkező diákgyerek ruhájáról lesöpörje a havat, vagy cipőjéről leverje a sarat. Tévedések, hibák, mulasztások, vétségek ott is vannak, de elnéző gyengeségre nem számíthatnak ; megértő szeretettel figyelmeztet, javít, dorgál s ha kell, büntet is. ítélete mindenkor méltányos és tárgyilagos s ha ez az ítélet sújtó, marasztaló volt is, iránta sohasem csökkentette tanítványaiban a szeretetet és tiszteletet. Áldásos pedagógus egyéniség ; benne testet öltött a pedagógia meghatározása : a nevelés művészet. Amint az öntudatos művész nem elégszik meg lelki adottságávál, hanem folyton figyeli, szemléli, tanulmányozza mások alkotásait s az űj irányzatokat, hogy a maga művészetét fejlessze, tökéletesítse, Wernert is mindig érdeklik az újabb irányzatok, felfogások a pedagógiában. Idősebb igazgató korában sem zárkózik el az egészséges s gyakorlatilag hasznosnak ígérkező újításoktól. Természetes, arra nem hajlandó, hogy az újabb divatos, eléggé ki nem próbált áramlatokért a régi bevált módszerek sikerét kockáztassa. Az azonban többször megtörtént, hogy egy-egy kiválóbb pedagógus fölvetett gondolatára fölhívta egy-két tanártársa figyelmét s kérte őket, tegyenek próbát, kísérletet vele. A megbeszélt kísérleti idő eltelte után kíváncsi az eredményre s akkor tűnik ki, hogy ő is tett próbát, kísérletet, mikor tanártársa válaszához hozzáfűzi: »én is ezt láttam, vagy pedig, én mást tapasztaltam.« így Werner Adolfban, az igazgatóban az irányt mutató vezető és a gyakorlati pedagógus egyesült. Nem csodálhatjuk tehát, hogy a tanügyi felsőbbség látván Werner Adolf intézetében az igazgató működésének kiválóan hasznos voltát, szükségesnek tartotta, hogy nagy elméleti tudásával oly szerencsésen párosult nevelő érzékét és tanári munkásságának gazdag tapasztalatát iskoláján kívül a magyar középiskolai oktatás javára is értékesítse. Az ő magyar lelke is így érzi ezt; megfigyeléseit, gondolatait közzéteszi írásban, máskor meg előadásokon, igazgatói értekezleteken mondja el terveit a fogalmazás tanításáról, az elemi és a középiskolák áthidalásáról stb. — 8 —