Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1935

2. Pozitív gondolatok a jövő nyelvtanítására vonatkozólag. Az eddigiekben vázoltuk, hogy a beszéltető nyelvtanítás milyen négy feltétel mellett lehet csak eredményes; láttuk, hogy a háborű utáni viszonyok se nálunk, sem a külföldön nem alakultak kedvezően a tanítás szempontjából. A külföldi hasonló helyzetet azért kell annyira hangsúlyoznunk, hogy ez is bátorítson bennünket a leplezetlen lelkiismeretvizsgálatra és a helyesebb utaknak elfogulatlan keresésére. Teljes világosság kedvéért tartsuk meg az előbbi fejezetben megállapított sorrendet és vizsgáljuk meg, miként lehetne nehéz viszonyaink ellenére is megközelíteni a sikeres nyelvtanítás ideális feltételeit. a) Mindenekelőtt azt állítottuk, hogy a beszéltető módszer nem csodaszer, mely mintegy önerejénél fogva oszlat el minden nehézséget. Mindenesetre a beszéltető módszer a nyelvtanulásnak legjobb módszere, mert a legalkalmasabb légkört teremti meg a tanuló számára. Az idegen nyelv hallása, utánzása a nyelvtanulásnak legkönnyebb, legmegfelelőbb módja főként kicsiny korban, amikor az értelem nehézségeket még nem ismer, de nem is várja türelmetlenül az eredményt; a nevelőnő állandóan a gyermekkel van, beszél neki, beszélteti, javítja heteken, hónapokon át, míg végre is sürü használat következtében a gyermek lelkében az analógia-sorok százai szinte automatikusan rögződnek meg, úgyhogy ezeknek mintájára újalakú mondatokat már magától is képes alkotni. A teljesen utánzásra alapozott ilyetén nyelvtanítás a középiskolában ki van zárva már csak a tanulók nagy létszáma miatt is, de meg azért is, mert a gyermek egyre értelmesebb is lesz: nehézségei támadnak, magyarázatokat kér, miheztartás végett szabályokat akar tudni. Alapul és támaszul tehát biztos nyelvtani ismeretekre kell tanítani, még pedig már az anyanyelven, mert az idegen nyelveknek rendszerében sem fog tájékozódni az, aki járatlan anyanyelvének gyönyörű felépítésében. Mi sajnálatos könnyelműséggel fogjuk fel nyelvünk tanítását! Irigykedéssel olvassuk, hogy a francia középiskolákban a nyelvtan tanítása és az állandó tollbamondás által a második év végén jó helyesírást érnek el; egyébként a nyelvtan gyakorlására, a szótani és mondattani elemzésre még a felsőbb osztályokban is gondolnak az irodalmi szövegek értelmezése közben. Nem akarjuk itt hangsúlyozni a nyelvtani boncolgatások észfejlesztő hatását, mert ez összefüggésben a nyelvtani tudásra csak mint az idegen nyelvek tanulásának szerves alapjára mutatunk rá. W. R. Chambers angolok számára írt angol nyelvtanában a következőket mondja: „Idegen nyelvet csak akkor sajátíthatunk el tökéletesen, ha megtanuljuk nyelvtanát, ez pedig annál könnyebben fog menni, minél alaposabban ismerjük saját nyelvünket." H. Sweet nyelvtanának előszavában (ugyancsak angol) így nyilatkozik: „Angol ember a saját nyelvének tanulmányozásával szerezheti meg a legjobb alapot egy idegen nyelv elsajátításához." Den Hertog holland nyelvtanában ezt a megjegyzést teszi: „A nyelvtan ismerete teszi az idegen nyelv megtanulásának alapját: nem alkalmas idegen nyelv tanulására az, aki anyanyelvének jelenségeivel nincsen annyira tisztában, hogy az idegen nyelvnek hasonló és eltérő jelenségeit észre tudja venni." Ezekből a teljesen újkeletű észrevételekből nemcsak az következik, hogy a magyar tanulónak nagyszerűen kell ismernie anyanyelvét, hanem az is, hogy a kezébe adandó idegen nyelvtan ne egyszerűen megkurtítása legyen pl. a német diák számára írt német nyelvtannak stb.; a nyelvtanszerkesztő gondolja meg, hogy magyarul gondolkodó magyar fiú számára ir! Szükségesnek tartanok azt is, hogy a magyar nyelvtannak egységes (!) műszavai kötelezőek legyenek az idegen nyelvtanokban — 8 —