Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1935

hetenként, a rajok havonként tartottak összejöveteleket. Az egész csapat részt vett az országos kémhajszában március 29-én. Rendeztünk különféle tanfolyamokat is. Benkő József repülőtéri mechanikus úr modelrepülőgép tanfolyamot tartott mely szépen sikerült model-kiállítással és repülőbemuta­tással végződött. Zimmersman Nándor tj. ur rövidhullámú rádió kiképzésben részesített 2 rover-őrsöt. Sok cserkészünk tett különpróbát (főként levente­céllövő és első segély ny.) A hárshegyi orsz. őrsvezető táborban 11 cser­készünk vett részt. Kettő mint kiképző őrsvezető. (Damasi László és Cser­mák Béla) Jelenleg 5 őrsvezetőnk tagja a Házi Őrsvezetők körének. Ünnep­ségeink: Dec. 22-én d. u. Zichyujfalun rendeztünk kedves, meleghangulatú karácsonyi-ünnepséget. Dec. 24-én öt őrsünk helybeli sokgyermekes szegény családoknak vitt karácsonyfát és szeretetcsomagot. Febr. 22-án és 24-én jól sikerült farsangi előadást rendeztünk. A rendezés nehéz munkáját Krassói (Krazsóf) Kajetán est. és Szabad Lajos st. végezték. Jelöltjeink jún 14-én tettek fogadalmat. A fogadalmas cserkészek száma 163. A jelölteké 24. A csapatvezetés­ben résztvettek a parancsnokon kívül: Török Bonifác cscst. rovervezető, Homoki Ferenc est. a jelöltraj vezetője, Zimmersmann Nándor est., Hasch Gyula st., Lackó András st. mint rajpapancsnokok. Az elmúlt nyáron a Te Deum után következő napon vizitúrán vett részt hat vizirover Török Bonifác és Zimmersman Nándor cstisztek vezeté­sével. A vizitúra a Sión volt Siófo"któl Szekszárdig, és pedig kajakokkal. Külön köszönetet mondunk e túrával kapcsolatban Pataky Béla kir. műsz. tanácsos úrnak, a Balatoni Felügyelőség vezetőjének, aki egész idő alatt a legmesszebbmenő támogatásban részesítette a viziróvereket első nagyobb vizitúrájuk alkalmával. Ifjúsági Segélyző-Egyesület. Révész Amadé dr. vezetése alatt működött. Az egyesület alakuló gyű­lését szeptember 29-én tartotta, amelyen az elnöklő tanár beszámolt a tanu­lók nyári gyűjtéséről, névszerint felsorolta a legtöbbet gyűjtőket: VIII. o-ból Glócz Ferenc 9 P., VII. o-ból: Szalay Zoltán 13 P., Kremó Alajos 10*30 P., Tóth László 10 P, Varga István 860 P., Láng László 8"20 P., a VI. o-ból: Kiss István 12 P., Császár József 1020 P, Végh István 6T0 P., V. o-ból: Kremó András 1030 P., Vas István 4 P., II. o-ból: Hegyi István 620 P., Ringhoffer Ernő 4'50 P., Németh János 4 P., Gergő Béla 4 P. Majd meg­választották a 17 választmányi tagot. Az alakuló gyűlés után a választmány azonnal összeült és megválasztotta a tisztikart. Elnök: Glócz Ferenc VIII.o.t., pénztárnok: Lőrentei Tivadar VIII. o. t., főjegyző: Macher Miklós VII. o. t., másodjegyző: Füstös Antal VI. o. t., ellenőr: Gulyás Mihály VIII. o. t. Az egyesületnek ebben az évben volt 278 tagja, akik minden részesültek könyv­segélyben. Egyéb segélyezésekről a május 31-én tartott zárógyülésünkön felolvasott pénztári záró számadás ad tájékoztatót, amely szerint: Bevétel. 1) Maradvány az 1934/35. isk. évről 4918 33 2) Kamatjövedelem 1935. jún. 30-ig 19128 3) Tagsági díjakból 1041-00 4) Tanulók gyűjtéséből 416-54 5) Adományokból 11-00 6) Francia társ. könyv eladásából 4 00 Összes bevétel 6582 15 Kiadás. 1) 434 drb. könyv vásárlására 1477 00 2) 4 tan. beirat. és éretts. díj segélyére 130 00 3) 4 tanuló ruhasegélyére 151-50 Összes kiadás 1758-50 Összes bevétel: 6582 15 Összes kiadás: 1758-50 Maradvány az 1936/37. isk. évre : 4823 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom