Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1935

Március 19—22. napjain tanulóink két csoportban és előírt napirend szerint lelkigyakorlatot tartottak. A négy alsó osztály lelkigyakorlatát dr. Proity Márton, Szfvár-belvárosi káplán úr, a felsőosztályosokét dr. Zemplén György, ciszt. r. zirci teológiai tanár úr vezette. Lelkes és értékes munkát végeztek. Mun­kájukat készségesen támogatta a tanári kar mindenegyes tagja, főkép az osztály­főnökök, akik a lelkigyakorlat napjain egy-egy consideratiót tartottak fiaiknak. Tanulóinkat törekedtünk ránevelni, hogy éljenek együtt az Egyházzal, a vasár- és ünnepnapi szentmiséket a magyar misekönyv használatával tegyék a maguk számára igazi lelki élménnyé s az egyházi évet a liturgia szellemé­ben éljék végig. Február 3-án balázsáldásban részesítettük, február 26-án meg­hamvaztuk tanulóinkat. Részt vettünk a böjt 3. vasárnapján templomunkban tartott szentségimádáson, a nagyheti szertartásokon és az úrnapi körmeneten. A szent-imrés lelkület erősítésére november 5-én vallásos ünnepséget tartot­tunk, az egyik vasárnapon pedig Szent Bernát nagy szelleme előtt hódoltunk. Vallásos kegyelettel emlékeztünk meg a ciszterci kapcsolat folytán hozzánk közelállókról. Az intézet egykori tanáraiért, tanulóiért, jótevőiért s a Ciszterci Diákszövetség elhunyt tagjaiért 1—1 szentmisét mutattunk be. Két meghalt tanulónkért pedig temetésük napján ünnepélyes-engesztelő szentmisét mon­dottunk s temetésükön megjelentünk. A vallásos lelkület elmélyítését, az eleven hitből fakadó lelki derű nö­velését, a katolikus öntudat és az apostoli buzgóság felszítását s az Actio Catholica támogatását szolgálták az intézetben működő vallásos egyesületek (Mária-kongregáció 118 taggal, Élő Rózsafüzér 162 taggal, Jézus Szent Gyer­mekségének Műve 94 taggal - 74-60 P. - Katolikus Hitterjesztés Egyesülete 199 taggal — 22320 P. a missziók javára-) az ifjúságunk körében terjesztett vallásos lapok és folyóiratok (Zászlónk 76 pld., Mária-kongregáció 29 pld., A Szív 57 pld., Magyar Kultúra 14 pld., Kis Hitterjesztő 9 pld., Missziós Ifjúság 112 pld.) s az ifjúság megszervezésével és munkábaállításával vég­zett karitatív tevékenységeink is. Hazafias nevelés. Ma már nem elégedhetünk meg azzal a hazafias neveléssel, mely csak az értelmi belátásra és kedélyvilág hullámzására akar támaszkodni, hanem az akaratot átfogó és az egész jellemet átható állandó, sziklaszilárd lelki beállí­tottságra van szükség, mely a hazáért végzett kötelességteljesítésben és ál­dozatos munkában éli ki magát: nemcsak érti és bámulja, hanem minden idegszálával meg is valósítja az áldozatosság szellemét. Erre a hazafias szellemre való nevelés egyik legfontosabb feladata ős­régi intézetünknek. Az iskolában nemcsak az u. n. nemzeti tárgyak (magyar, történelem, néprajz stb.)szolgálták ezt a célt, elsősorban »a közös nemzeti kötelességekre való hivatkozással, kiváló elődök és élő társak példájára való hivatkozással, de felhasználtunk minden alkalmat, hogy nemzetünk életének, fontosabb régi vagy jelen mozzanataink mélységes lelki átélésével tanulóink hazafias érzését gazdagítsuk, hogy lépten nyomon rádöbbenjenek, hogy »oly nemzetnek tagjai, mely nélkül az európai kulturközösség szegényebb volna egy árnyalattal.« Nem fáradtunk bele abba, hogy az elszakított magyar testvéreink ke­serű sorsával foglalkozzunk. Ünnepnapjaink. Már az erkölcsi életre való neveléssel is a tiszta hazafiúi érzés alapjait — 36 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom