Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1927

— 59 — Ez az istentkereső szükséglet egyszer mindenkinél jelentkezik. Egyszer minden ember belekiáltja az örökkévalóság rendjébe: miért vagyok a világon? Még a gyermeki öntudat elé is oda tolulnak a lét legsúlyosabb kérdései: mi az ember, honnan van, mi a célja, mivé lesz? Ezek a kérdések nem a tudománynak és nem a tudósoknak a kérdései. Ezek az élet komoly pillanataiban ott setétlenek az átlagember lelkiismeretében is. Ezekre a kérdésekre a nevelőnek felelnie kell. A feleletet megnyugtatóan csak a kinyilatkoztatás hangján adhatjuk meg. Épen ezért nemcsak arra törekedtünk, hogy tanulóink értelmét kicsiszoljuk és tudásukat hasznos ismeretekkel gyarapítsuk, hanem gondunk volt arra is, hogy erkölcsüket megszelídítsük, akaratukat a jóra hajlamossá tegyük, hitüket, mellyel oda is belátnak, ahová a tudomány mécsese nem tud bevilágítani, kimélyítsük. A lélek elfátyolozott világosság. Ha elhanyagoljuk, lassankint elhomályosul és végleg ki is alszik. Ha azonban a hit szent olaját öntjük beléje, örökké égő lámpává változik. Ép ezért a tudás olajához a hit szent olaját is hozzá öntöttük, hogy a lélek ott is világoskodjék, ahol az értelem fénye már kialudt. Az újkori művelődés egyik tragikus vonása az egyoldalú észkultusz. A modern ember a haladást s egyúttal a boldogulást is csak a culte de la raisontól várja. Az ész azonban, bármilyen csiszolt legyen is, egymagában nem tudja a lét problémáját megoldani. A tudomány szemében nincsenek jó vagy rossz dolgok, hanem csak tények. Az ember azonban természetes ösztönével megérti, hogy cselekedeteink lehetnek nemesek, de lehetnek aljasak is. A tudomány pontosan megállapítja az anyagi világ törvényeit, de a lélek birodalmában kialszik fáklyája. Atomokból fel tudja építeni az anyagi világot, de a lélek parányai kisiklanak a kezéből. A tudomány bogozza, csomózza, oldogatja, halmozza a relativ igazságokat, a lélek pedig szomjúhozza az abszolútumot. Az Isten nyomain járó lélek nem tud belenyugodni a relativitásokba. Feleletért esdekel erre a kérdésre: hova megyünk? Erre a kérdésre pedig más választ nem adhatunk, mint azt, hogy a végső cél a tökéletesedés, az a tökéletesedés, melyet a Szentírás így fejez ki: legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes. Kell a tudós, mert a művelt embert nem tudja kielégíteni a tudománytalan hit, de nem elég a tudás, mert a hitetlen tudomány a legnagyobb szerencsétlenség. A műveltség nemcsak ismerethalmazból, hanem az érzelmi világ kifinomultságából, az akarati élet erkölcsös irányzatából és az emberi léleknek a transcendentális eszményekbe való belekapcsolódásából áll. Nem az a művelt ember, aki sokat és sokfélét tud, hanem az, aki rendszeresen tud gondolkodni, nemesen érezni s a jónak szolgálatában erősen s önzetlenül alkotni. Igyekeztünk tanulóinkat befelé néző emberekké nevelni. Kértük őket, hogy néha-néha szorítsák kezüket szemükre s nézzenek befelé. Ismerjék meg és becsüljék meg az emberi lélek csodás kincseit. Arra tanítottuk őket, amit a kultuszminiszter úr újévi körlevelében minden magyar oktató lelkére kötött. Csillagtalan éjszakánkba az első fényt nem a kultura, hanem a hit löveli. A kultura az emberi boldogságnak csak kerete, a boldogság maga a lélek mélyén fakad. Az igazi civilizáció nem a természettudomány csodáiban, hanem az emberi gyarlóságok leküzdésében rejlik. A társadalom fejlődését az erkölcsi eszmék szabják meg. Az emberek életét nem az anyag, hanem az erkölcs törvényei szabályozzák. A kultuszminiszter úr újévi körlevele ennek a nemzetfenntartó törvénynek a hangsúlyozása. Ezt a törvényt akarjuk mi is ifjúságunk lelkében kikristályosítani. JVlert az erkölcs az egyetlen kenet, mely megóvja a nemzetet az enyészettől. Ép azért minden vasárnapon tartott