Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

63 ­gyűlések, a havonkint végzett erénygyakorlatokról való kötelező elszámolás és a lelki collo­quiutnok a kongregáció kettős célját: az önmegszentelést és az apostolkodást szolgálták. Erről a két tárgyról tartott P. Ernő kármelita szerzetes is egy-egy consideratiót külön a kongreganisták számára az ifjúsági lelki-gyakorlatok alkalmával. Az eucharisztikus szakosztály tagjai példájukkal másokat is a kegyelemeszközök gya­koribb használatára buzdítottak. A sajtó-szakosztály kitartó buzgalommal a Szív-bői 150, a Magyar Kulturá-ból 25, a Magyar Tavaszból 35 példányt árusított hetenkint illetve havon­kint s munkájával anyagilag alátámasztotta a kongregáció karitatív működését. A karitatív szakosztály 38 szegénysorsu tanulónak szerzett hasznos ajándékaival karácsonyi örömöt. Ezen kívül is több szegénysorsú tanulót részesített ruha- és pénzsegélyben, vagy segített a tanulásban ingyenes instruálással. Szerető gondoskodását kiterjesztette a kongregáció volt tagjaira is s tandíj-segélyként 3,000.000 K-t juttatott a Foederatio Emericana Alba-Regia corporatiójának vezetőségéhez, 3,077.000 K-val pedig kifizette egy főiskolai hallgató egész évi s egy másiknak félévi élelmezését az Emericana Adalbertinum menzáján. Ezen össze­geket gyűjtés útján hozta össze. A missiós szakosztály nemcsak imával támogatta a kath. missiók elsőrendű kultúrmunkáját, hanem missiós folyóiratok terjesztésével igyekezett az irántuk való érdeklődést az intézeten kívül is felkelteni s XI. Pius pápa Őszentsége ren­delkezését készségesen követve, az egész kath. ifjúságot bevonta a missiók támogatásába s négy hónap alatt 3,760.000 K-t (a fiuk zsebpénzükből adták) s tekintélyes mennyiségű egyéb értékesíthető dolgot gyűjtött a kath. hitterjesztés céljaira. A kongreganisták az »Elő Rózsafüzér« tagjaival (I—IV. osztályosok) együtt az inté­zetben kötelező 5 szent gyónáson és szent áldozáson kívül hétszer járultak közösen a szentségekhez s négyszer végeztek közös szentségimádást. A kongregáció december 8-án nyilvános Immaculata-iinnepséget, december 18-án zártkörű karácsonyi ünnepélyt, március 25-én pedig ünnepélyes tagfelvételt és fogadalom­újítást rendezett, amelynek szertartását Szekfű Ignác dr., a budai Sz. Imre-kollégium tanul­mányi felügyelője végezte. A beszámoló gyűlések keretében több kongreganista apologetikus kérdéseket fejtegetett, hárman pedig a római zarándok-úton szerzett benyomásaikat közölték társaikkal. Október 11—13. napjain a magisztrátus 4 tagja a prézes vezetésével résztvett az országos katholikus és kongregációi nagygyűlésen. Attól a gondolattól vezérelve, hogy a máriás költészetet és színműirodalmat gazda­gítsa s a középiskolai kongregációs ünnepélyek színvonalát irodalmi értékű programmszámok nyújtásával emelje, a kongregáció a Mária-kongregáció c. folyóirat és a Nemzeti Újság útján pályázatot hirdetett egy, az Immaculatát dicsőítő ódára s egy három felvonásos ifjú­sági színdarabra, 15 és 60 aranykorona pályadíjjal. A beérkezett pályamunkák megbírálását a magyar nyelv és irodalom szaktanáraiból álló öttagú bizottság végzi. Március 25-én 14 új tagot vettünk fel. A tagok és jelöltek száma 62, az Elő Rózsa­füzér tagjaié 155. A kongregáció könyvtára 54 művel (64 kötetben) s 9 évfolyam folyóirattal gyarapo­dott nagyobb részt vétel, részben adományozás útján. A könyvtárra fordított összeg 2,348.060 K. Mindazoknak, akik munkánkat támogatták, e helyütt is hálás köszönetet mondunk. A magistratus tagjai voltak : praefectus : Kiss Lipót VIII., asszistensek : Kálmán János és Dukai József VII., secretarius: Kaltenecker Viktor VIII., consultorok: Paudits Imre, Reichenbach József VII., Gerendai Géza, Harza László, Molnár Jenő VI., Szőcs Gábor V. o. t. Egyéb tisztséget viseltek: Kiimmel Elemér VII. ianitor, Kiss Tamás és Kniess Andor VII. lectorok, Varga József VII. sacristanus, Uhrovits Kálmán VI. és Varga Ferenc V. könyvtárosok. A Vörösmarty-Önképzőkör 1924. szept. 21-én tartotta alakuló gyűlését, melyen a tisztikar a következőképen alakult meg: ifj. elnök: Kaltenecker Viktor VIII., alelnök: Matolcsy Andor VIII., főtitkár: Varró József VIII., főjegyző: Kummer Antal VIII., főpénz­táros: Vörösmarty Kálmán VIII., főlapkezelő: Fockter Béla VIII., háznagy: Bartucz István VIII., ellenőr: Ruff László VII., aljegyző: Kniess Andor VII. o. t. Tartottunk összesen 12 gyű­lést. Díszgyűlésünk volt okt. 6-án, dec. 1-én Vörösmarty szobránál és március 15-én. A gyű­léseken elhangzott összesen 43 szavalat, 6 beszéd, 3 szabadelőadás, 3 felolvasás, 11 ének­és zeneszám. Beadtak 2 verset, 7 novellát, 7 értekezést, 1 műfordítást. Az Ifjúsági Segélyző-Égyesület a jelen iskolai esztendőben töltötte be fennállá­sának 50-ik fordulóját. Emiékezesül félszázados áldásos működésére — testvérintézményével, az Ifjúsági Zenekarral együtt — 1925. május 3-án jubileumi ünnepséget rendezett. (1. Főbb mozzanatok intézetünk történetében c. fejezetet.) Az egyesület folyó tanévi alakuló gyűlését okt. 19-én tartotta, amelyen beszámoltak a nagyszünídei gyűjtésekről, a felajánlott tankönyvekről, majd titkos szavazás útján kije­lölték a 17 választmányi tagot, akik azután maguk közül elnöknek tették Kiss Lipót VIII., pénztárosnak Kaltenecker Viktor VIII., főjegyzőnek Paudits Ferenc VII., ellenőrnek Kiss Tamás VII., másodjegyzőnek Molnár Jenő VI. o. tanulót. A tanulók a nagyszünidőben és részben évközben dicséretes buzgósággal gyűjtöttek

Next

/
Oldalképek
Tartalom