Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1915

válni tőle. Mint felnőtt ifjak is el-eljöttek hozzá, hogy közöljék vele bajaikat és feltárják szívüknek az élet nehéz küzdelmeiben kapott sebeit. S ő most is, miként egykoron, fogékony megértéssel hallgatta szenvedéseik közlését és szeretettel gyógyította szívük sebeit, hogy az élet terhei alatt görnyedező lelküket megerősítse a további küzdelemre. A szeretetnek ezen megkapó ereje aztán megtalálta az útat a szülők szívéhez is. A fiaik iránt érdeklődő szülők csakhamar észrevették azt az igazi atyai szeretetet, amellyel gyermekeik iránt viseltetett és a legnagyobb bizalommal járultak hozzá gyermekeik ügyes-bajos dolgaiban. És a született pedagógus, a páratlan nevelő annyi felvilágosítást, annyi megszívlelni valót tudott mondani az aggódó szülőknek, hogy azok megnyugodva távoztak az ifjúság lelkes barátjától és igazi atyjától. Ez a fesztelen érintkezés eredményezte azt a szép harmóniát, amely közte és a szülők között mindvégig fennállott. Egész életét munkában töltötte el, egész életét a nemzet jövendő nemzedékének eszményi nevelésére fordította. Csak halála után láttuk munkásságának egyéb eredményeit is, mikor megtaláltuk két nagyobb dolgozatának kéziratait. A tanári és nevelői kötelességérzet volt lelkének legszebb vonása egész életében. Lehetetlen meghatottság nélkül beszélni szívének ezen tulajdonságáról. Bár évek óta őrölte a súlyos kór szervezetét, azért sohasem mulasztott, rendesen mindig bement az előadásokra. Sohasem kérte, hogy helyettesítsék, de készségesen és szívesen ajánlkozott nemcsak mások helyettesítésére, hanem irodai munkára is, bár ő sokszor betegebb volt, mint azok, akiknek munkáját magára vállalta. Ezek a felsorolt vonások szolgáltatták a keretet azon nagy tisztelethez, amellyel tanítványai felnőtt korukban viseltettek iránta, s az alapot azon igazi megbecsültetéshez, amelyben valláskülönbség nélkül Székesfehérvár egész társadalma részesítette. Ez a tisztelet és megbecsültetés megható módon nyilvánult meg a temetéskor, mikor Székesfehérvár egész úri közönsége elkísérte a holttestet egészen a sírig és könnyes szemekkel rótta le háláját a megboldogúlt iránt. Emlékét nemcsak mi, rendtársai és a munkában osztályosai, őrizzük meg kegyelettel, hanem a sok ezer hálás szülő és tanítvány is, akik még haló porában is áldják azt a jóságos kezét, amellyel annyi könnyet törölt le fájó szemeikről. Nyugodjék békében! BÖLCSKEV ÖDÖN. 2*