Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913

— 42 — * oldalán három tanterem (VI—VIII. o.) van; a jobboldalt az épület legszebb része, a díszterem foglalja el. A 215'70 m 2, gipsz díszítésekkel tarkázott termet 12 bronzoszlop ékesíti. A nappali világosságot két oldalról kapja hatalmas ablakokon át, az esti szürkületet pedig 6 drb. háromkarú villany­csillár oszlatja el. A díszterem Székesfehérvár kulturális életének említésreméltó színhelye. Közel negyven éven keresztül, ha volt valami nevezetesebb vallásos, haza­fias ünnepély, tudományos vagy ismeretterjesztő felolvasás nemcsak az intézet keretében, hanem azon kívül is, számos esetben ezen terem falai között játszódott le. A legelső ifjúsági ünnepélyt 1876. május 10-én ren­dezték Deák Ferenc emlékére. Ezt követte az előkelő közönséggel, válto­zatos programmal, szavalatokkal, beszédekkel, felolvasásokkal, zenedara­bokkal, szini előadásokkal dicsekedhető ifjúsági ünnepségek hosszú sorozata. A város társadalmának minden rétege ismerte és ismeri ezen termet, ahol annyi léleknemesítő, tanulságos, szórakoztató előadásban volt része. De megjelent itt a közönség akkor is, amikor a tanári kar és ifjúság sajgó szívvel állták körül az intézet nagy halottainak: Mészáros Nándor főigazgatónak, Pallér Kelemen igazgatónak, Liszi Lajos és Alaghy Dezső tanároknak a ravatalát és résztvevő lélekkel osztoztak az intézet nagy fájdalmában. A díszterem azonban nemcsak az elmúlt események emlékével hat, hanem a benne elhelyezett szobor és képek révén erőteljes emelője a vallás, hazafiság és hála érzelmeinek. A terem apszisában szemlélhető Sz. Imrének kiemelkedő szobra, mellyel Vajda Ödön, zirczi apát ajándékozta meg a gimnáziumot 1908-ban aranymiséje alkalmával: 12 évi székesfehérvári tanári működésének emlékezetére. A szobrot Kiss György szoborművész készítette. Rezutsek Antalnak, az új épület megalkotójának olajfestésű képén kívül láthatók az intézet egykori igazgatóinak (Bula Teofil, Gerlach Benjámin, Pallér Kelemen, Szenczy Győző 1)) a képei. I. Ferenc József magyar királynak és Erzsébet királynénak, valamint Rónay Jácint pozsonyi pré­postnak, az intézet egykori jeles növendékének és jótevőjének, Apponyi Albert gr. és Zichy János gr. volt minisztereknek a képei szintén ékességei a teremnek. Az első emeleten van öt tanterem (I—V. o.) Legnagyobb az I. osztály 107 25 m 2 terjedelemmel. A második emeleten a rajztermet (12055 m 2), ifjúsági könyvtárt, 2) görögpótló tantermet, fizikai előadót és szertárakat találjuk. A szürkére festett tantermek igen magasak (4'45 m) és a nagyméretű ablakok miatt világosak. A szellőztetést a felül nyitható ablakok segítik elő. A berendezés, bútorzás (két üléses felül kihúzható padok) megfelelő. A szemléltető képek kiakasztására a folyosókon és termekben keskeny festett lécek, a térképek kifüggesztésére rollós szerkezetű tartók szolgálnak. >) Philipp István rajztanár művészi képe. 2) A tanári könyvtár a rendházban van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom