Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913

— 38 — közcélt, azt is megengedték, hogy a rajziskolát a templom oratóriuma fölé építhessék és az oratórium két ablakát befalaztathassák. 1) A tanári kar által felülvizsgált építési tervezet és költségvetés alapján Rezutsek Antal zirczi apát Stadler Katalin vállalkozóval, illetve ennek telj­hatalmú megbízottjával, Brein Ferenc építésszel a szerződést 1874. máj. 13-án megkötötte. A miniszter megengedte, hogy az építkezés miatt a tanév június végén befejeződjék, a következő tanév pedig csak nov. elején kezdődjék. 2) A szerződés Brein Ferencet arra kötelezte, hogy az új épületet az elfogadott tervezet szerint július 1-től november l-ig felépítse a rend teljes megelégedésére, szilárdan, ízlésesen, szóval akként, hogy ellene semmiféle építészeti szakértőnek alapos észrevételei ne lehessenek. 3) Az építkezést 1874. júl. havában meg is kezdték azon szándékkal hogy az ifjúság novemberben már az új épületben kezdhesse a tanulást. Előre nem látott akadályok azonban a munka befejezését hátráltatták. Az ifjúságot egészsége veszélyeztetése nélkül ide bevezetni nem lehetett. Az 1874—5. iskolai évet kénytelenek voltak az iskolán kívül eltölteni. Két osztályt (I. és VIII.) a rendházban, a többit (II—VII.) a püspöki palotának hat földszinti szobájában helyezték el. 4) Ezalatt az építkezés lassan folyta­. . tódott és az 1875. évben befejeződött, 5) De nemcsak az építési munka haladta túl a kijelölt időt, hanem a költség is tetemesen felülemelkedett az előirányzaton. Rezutsek apát a szerződés szerint a régi épületet átadta a vállalkozónak és kötelezte magát 77012 frt 88 kr kifizetésére. Az épület mégis jóval többe került. Az építési munkák felülvizsgálására a rend Kari György építészt és Patay János városi mérnököt bízta meg. Ezek, mint műbírálók az építési vállalkozóval, 1877. febr. 6-tól — márc. 29-ig több rendbeli értekezést tartottak, de az építési összeg megállapítására nézve megegyezni nem tudtak. A szakértők a kőmíves munkát úgy az anyagot, mint a szerkezet szabatosságát tekintve jónak és szilárdnak minősítették; már a tető szerkezeténél az ács munkát nem hagyhatták kisebb megjegyzés nélkül; az asztalos és lakatos munkát általában silánynak ítélték. A szakértők által megállapított összeg 109695 frt 62 kr volt, míg a vállalkozók 113062 frt 18 krt követeltek. 6) Az új, kétemeletes épület tetemes költségbe, közel 120,000 frtba került oly esztendőben, amikor a rend gazdasága rosszul fizetett. 7) Az apát hogy lássa a világ, miként a holt kezek a legnagyobb áldozatra is készek a közügyért,« 8) örömmel hozta meg ezen nagy áldozatot. A zirczi apátnak ') Zirczi Ívtár. C. 3902. 2) Zirczi Ívtár. C. 3906. 3) Zirczi Ívtár. C. 3907. «) Tiszti napló 1874- 5. év eleje, s) Zirczi Ívtár. C. 3926. <•) Zirczi Ívtár. C. 3958 ; 3964 ; 3972 ; 3973 ; 3975 ; 3984. 7) Zirczi ívtár. C. 3926. s) Zirczi Ívtár. C. 3914.

Next

/
Oldalképek
Tartalom