Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1911

15 köréből még ebben a sivár korban is fel tud emelkedni az eszményiség magaslatára. És hogy vannak még ilyen szívek, azt — hála legyen érette a Mindenhatónak —- nap-nap után tapasztaljuk. A sajtóban és élőszóval, a napi politika és társasélet terén állandóan felszínen vannak vigasztalan jelenünk eme kérdései és megoldásukat illetőleg egyre újabb meg újabb eszmék kelnek életre. Annyi bizonyos, hogy a nemzeti élet jelenségeinek megfigyeléséből leszűrődött bölcseségnek, politikai éleslátásnak és helyes nemzetgazdasági érzéknek kell közrehatnia s csak így jöhet létre valamikor az óhajtott megoldás. Ezek a fényes képességek adják meg a hivatottságot hozzá, amiképen multunk nagyjelentőségű kérdéseinek megoldásához is megadták egy Széchenyinek, egy Kossuthnak, egy Deáknak, meg mindazoknak, akiknek a Gondviselés részt juttatott sorsunk intézésében. Hogy azonban minden fényes képesség mellett fs elsősorban a fajszeretetnek lehet irányító, gondolatokat sugalmazó, eszméket érlelő szerepe, azt kétségbevonni nem lehet. Ez a fajszeretet sugalmazza az alábbiakat is, amelyek talán anyagot nyújthatnak a körülményeket nagyobb avatottsággal mérlegelő, rendszeresebb politikai és nemzetgazdasági gondolkodásnak. Ezen alapvetés után kifejti, hogy csak az hagyja itt könnyen hazáját, csak az cseréli fel kenyérkereső szerszámait a vándorbottal, aki nem hagy itt semmit, legfeljebb keserves emlékeket és akit anyagi érdekei egyenesen arra utalnak, hogy másutt keresse boldogulását. Szegény népünknek, mióta figyelme úgyszólván kizárólag csak az anyagiakra van irányítva — se részben kegyetlen munkát végeztek a „világosságot" terjesztő sajtótermékek — az élet bajaival, nyomoruságaival, a sors csapásaival szemben nincs meg többé az az ellentállóképessége, amely valaha fentartotta, mikor készebb volt hazájában koldustarisznyával járni, mint kivándorolni idegenbe. Ma veszedelmesen hódit az „ubi bene, ibi patria" elv, melyet sok hamis próféta kürtöl világgá. A hazához tehát úgyszólván egyedül csak az ragaszkodik, aki egy darabot, amely megtermi számára a mindennapi kenyeret, magáénak mondhat a haza földjéből. Föld után áhítozik a mi népünk, minden vágya ebben merül ki; ha ezt eléri, akkor ide van kötve, ha nem éri el, akkor hallgat a csábító szóra, amely tengerentúl is földdel hitegeti — vagy pedig gondolkodás nélkül bizza magát azok vezetésére, akik földosztogatással kápráztatják. Ezen megállapításokból igen szépen vonja le a következtetést, hogy azután konkrét javaslattal álljon elő. Véleménye szerint ugyanis aki a magyar népet itt akarja tartani határaink között és gátat akar vetni, legalább részben, a szociáldemokrácia romboló munkájának, mindenekelőtt gondoskodjék a földéhség kielégítéséről. Földhöz kell juttatni a népet: ezt kívánja a fajszeretet, ezt sürgeti a bölcs előrelátás, viszonyaink okos megfontolása, ezt parancsólja az árnyékát mármár előrevető veszedelem. Az államnak kell intéznie a dolgot; neki kell végrehajtania az igazság és méltányosság alapján azt, amivel ellenségei hitegetik népünket ; földet kell osztania. Erre a célra úgy az egyházi, mint a világi latifun-