Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1910

,125 tanuló felől az igazgatóság vagy osztályfő értesítését elfogadhassa. A szülők e részben minden változást személyesen vagy írásban tartoznak azonnal beje­lenteni. az igazgatónál és osztályfőnél; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gondviselés elégtelennek, vagy a befolyást éppen káros­nak tartja, megkövetelni, hogy e tekintetben lényeges változás történjék. E célból tanácsos és kívánatos a szállásokra nézve előzőleg is tudakolni a tanári testület véleményét; mert a házi elhelyezés és nevelés nagy befolyással van a tanuló iskolai magatartására; iskolán kívüli viselkedésért pedig a szü­lőre, vagy a házi gazdára hárul a felelősség. 15. Ha valamely szülő, v. gyám gyermekét elégséges okból a torna alól fel akarja menteni, ezen szándékát a felvételkor jelentse be az igazgatónak. Nem szembeötlő testi bajoknál folyamodásra van szükség: 1. A kisebb bajokban szenvedő, 2—3 hónapra menthető fel. 2. vannak, akik csak szertornázás alól menthetők fel, a szabad gyakorlatokban részt vehetnek. 3. olyanok, akik teljesen mentesek. Az intézetünkbe járó tanulók fölmentését dr. Koronczay József iskolaorvos eszközli, a fenti módozatok szerint. Az igazgatónál fölmentésre jelentkezőt az iskolaorvos megvizsgálja és meg­állapítja, hogy mennyi időre menthető fel és mi alól. Játék alól fölmentés csak kivételes esetben adható. Fölmentést csak az iskolaorvos adhat. 16. Fölhívjuk a szülőkkel együtt tanulóink figyelmét arra, hogy az iskolai fegyelem általános szabályainak kötelme a nagy szünet alatt sem szűnik meg s azok lelkiismeretes megtartásáról ne feledkezzenek meg; vallási és erkölcsi kötelmeiket pontosan teljesítsék, a pihenést hasznos és illő foglalkozással válto­gassák, mindenkor és mindenütt középiskolai tanulóktól várható erkölcsös, művelt s jó nevelésű viselkedést tanúsítsanak. A szülők figyelmébe ajánljuk, hogy gyer­mekeiket kirándulásokra, utazgatásokra magányosan, vagy hasonlókoruakkal ne engedjék; mert bár az ily szórakozások egészségi, tapasztalatszerzési szempontból hasznosak lehetnek, számos testi és erkölcsi veszéllyel vannak összekötve. A gondos szülő, ki gyermekét igazán szereti, gyermekét idő előtt nem bocsátja szabadjára! Az iskolai törvények könnyelmű megszegése megnehezítené, esetleg meg is akadályozná a tanulónak intézetünkbe jövő évre való felvételét! ZALAI MIHÁLY, igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom