Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

__10 E kettős parancsra vonatkozó igazságokat legtisztábban és legáltalánosabb érvényben az evangéliumok világnézete adja elő, ahol kivétel nélkül minden ember felebarátunk. Az Isten létén alapuló világnézetek között a kereszténység a legtökéletesebb, melynek nevelési eszménye a végtelenül ideális és mégis követhető Jézus-Krisztus, az Isten-ember. Tehát eljutottunk oda, hogy a helyes nevelés végcélja az Isten eszméjének, mint megismerési és erkölcsi alapelvnek, minél tökéletesebb kidomborítása még pedig keresztényi alapon. E körül kell csoportosulnia, koncentrálódnia az összes tanulmányoknak, nevelői törekvéseknek, ráhatásoknak. Minden alkalmat meg kell ragadni e cél elérésére és viszont semmivel sem szabad ezen világnézetnek a gyermek szívében való kialakulását megzavarni. Első sorban áll ez azon iskolákra, melyek tanterve kimondottan valláserkölcsi alapon áll, ahol a vallástan rendes tantárgy. Nagy ellentmondás az és romboló hatású a gyermek lelkében, midőn azokat az eszméket, személyeket, intézményeket, melyekről a vallástani óra alatt, mint a legnagyobb tisztelet tárgyairól hall a tanuló: a bölcsészet, a történelem, a természettudományok, az irodalom tanára pedig lekicsinyli és mint a középkor sötét maradványait emlegeti. Ilyen eljárás mellett jellemeket, erkölcsös egyéneket nem nevelhetünk. Az igy nevelt ifjú az élet tengerének iránytű nélkül indul neki és ha veszedelembe jut, ide is, oda is kapkod. Ami kis ideálizmust esetleg hozott magával, azt, mint felesleges terhet egymás után szórja ki a hullámok között vergődő szívéből és végre is erkölcsileg elmerül. Jellemekre, sziklaszilárd erősen álló egyénekre van szüksége az emberiségnek, a hazának. Első sorban Magyarországnak, melynek sokat támadott életében a legfőbb fenntartó erő azon keveseknek hajthatatlan gerince, kik értelmiségük alapján a nemzet vezetői lévén annak jogait megalkuvás nélkül védik. Ennek az üzleti fogalomnak: alku, nem szabad a nevelés problémájába bele csúszni. Itt a cél csak ingadozás nélküli, egyenes jellemnek kialakulása lehet, amihez, újra hangsúlyozom, legbiztosabban az az út vezet, melynek irányítója Isten. Benne kell központosulnia minden nevelői törekvésünknek, hogy az soha és semmi téren el ne homályosodjék és az élet minden útvesztőjében megtaláljuk a hozzávezető fonalat. II. Ha figyelemmel kisérjük a manapság divatos társadalmi mozgalmakat, azt tapasztaljuk, hogy azok majdnem kivétel nélkül természettudományos alapokon állanak. Főleg a biológia, az élők tudományának összefoglaló elnevezése forog közkézen és ennek keretein belül igyekeznek megszüntetni a határokat, melyek az élőlények bizonyos csoportjait nem csak fokozati, de lényegbeli külömbségekkel választják el egymástól. Ugy látszik, mintha a természettudományok olyan kizárólagosságra törnének, amilyennel valamikor a vallás dicsekedhetett, mintha megirigyelték volna ennek főlényes helyzetét és elfogult avatatlanok a természettudo-