Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1907

_29 megvan bennem, ez az Ö ajándéka, s hogy ezt hagytam legértékesebb örökségül fiaimnak, szintén Istennek köszönhetem. De hivatkozom munkaöcsémre. Egy hónapig volt csak nálam. Persze ez idő alatt fiaimmal egyformán neveltem őt is. Megtanítottam a jellemfejlődés egyetlen biztos útjára: mindent Istenért! Este ő is hallgatta, amit valami jó könyvből felolvastunk. Együtt imádkozott velünk. Eleinte mosolygott. Később alig várta. Mert érezte, hogy épül, javul, s ennek tudata mindig tiszta öröm. Itt vannak a levelei, mikben azt irja, hogy annak az egy hónapnak köszönhet legtöbbet életében, s nem győz eleget hálálkodni, hogy jellemének kialakulásában az egyedüli helyes irányítást megszerezte. Vannak hálátlan fiúk, talán sokan is, nem lehet tagadni, de ennek okát ott kell keresni, hogy a lelki élet nem fejlődött ki a szülői házban. Parlagon maradt. Táplálék hiányában elcsenevészedett. Az anyag nem érez hálát az iránt, ki őt táplálta. Csak a lélekben lakozik hála táplálója iránt. Mily könnyű volt ilyen úton fiaim jellemébe ültetni a szerény alázatot, s a kevélység, elbizakodottság utálatát. Sokszor hallották ők ezt a nagy igazságot: „Mi az bennünk, rajtunk, kívülünk, amit nem Isten adott volna, s amit bármely pillanatban el nem vehetne tőlünk?! miben kevélykedhetünk hát? Azért a legnagyobb igazságtalanság már az is, ha valamit nem Istenért cselekszünk. Hát még, ha valamit Isten ellen teszünk!" Minél mélyebb az alap, annál magasabban lehet rá épiteni. Ne gondolja senki, hogy az igy kifejlesztett jellem gyámoltalan lesz. Ellenkezőleg a legerősebb, mert minden nehézségen diadalmaskodik, a legbiztosabb, mert feddhetetlen. Tekintélyre emelkedik az ily jellem, kinek véleménye irányadó szokott lenni, kihez tanácsért fordulnak nehéz körülmények között, amint Ralph Emmerson mondja: „Ha szemeidet az Örökkévalóság felé fordítod, értelmiséged növekedni fog, nézeteid és cselekedeteid pedig oly szépséget nyernek, aminővel sem tanultság, sem az emberek egyéb előnyei nem vetélkedhetnek." Mellőztetés érheti őt is, mint bárki mást, de a büszkét a mellőztetés elkeseríti, megalázza, leveri lábáról, hosszú ideig hasznavehetetlenné teszi, míg az Istenből erőt merítő jellem életében a megaláztatás szenvedése is csak arra szolgál, hogy megtisztítsa a még fennmaradt salaktól, mint tűz a nemes ércet, nem pedig arra, hogy megsemmisítse, mint a szemetet. Ertek már engem, érték nagyobb fiaimat olyan szenvedések, mik az isteni szeretet nélkül nevelt csüggedő lelkeket biztosan a kétségbeesés örvényébe zúdították volna, mink akkor is vidámak, derültek voltunk, mert Istenért tudtunk örömest szenvedni. Gyakran lelkünk elé állítottam a Mester tanítványainak, azoknak az egyszerű embereknek, hatalmas jellemét, kik, mikor még meg nem erősödtek Isten szeretetében, megtagadták, elhagyták őt, és gyáván kétségbeestek, de mikor Isten szeretete éltette őket, a nyilvános megvesszőztetés lealázó szenvedését örömmel