Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1904

16 Petőfi mint színész. Mélyen tisztelt közönség!* Színész ünneplésére gyültünk össze a színházban! Valljon találhatnánk-e megfelelőbb keretet, ennek a szerény jellegű, de lelkes érzéstől áthatott ünnepségnek, amely ma nem a legnagyobb daiköltőnek, nem a magyar szabadságharc izzószavu Tyrteusának, harci költőjének, hanem a sokat küzdött és sokat szenvedett, szegény vándorszínésznek emléke előtt gyújtja meg a kegyeletes érzés tisztán fénylő világát, hogy egy nagy pályának egy kis szakát márványba vésve adjuk át az utókornak. Ez az épület, ahol ma ünnepelünk és az az élet, amelynek emléke ma megelevenedik előttünk - rokon egymással. Nem csak a színészet múltja és Petőfi színészélete adja a kettő között az összekötő láncszemet; hanem mindkettőben egy közös jellemző vonást találunk és ez — a létért való küzdelem. Ez a ház, melyet a hazafias lelkesedés teremtett és adott állandó otthonul a magyar színészetnek, megalakulása előtt, sőt mostani állapotában is, arról a küzdelemről szól, melyet a magyar színészet évtizedeken keresztül folytatott, a német színészettel. És Petőfinek mai ünnepe szintén azt a titáni küzdelmet tárja elénk, melyet a lángész végig harcolt, hogy hires színész leg>en; s bár e harcban vesztes lett, de meglelte a nemzeti géniusz által számára kijelölt hivatást, s a költészet hímes mezején a legnagyobb magyar lírikus nevére lett érdemes. Engedje meg a mélyen tisztelt közönség, hogy e közös vonásról a magyar színészet és a színész Petőfi küzdelmeiről szólhassak mai ünnepünkön. * Felolvastatott 1904. nov. 6-án, Petőfi emléktáblájának leleplezése alkalmával a színházban lefolyt irodalmi ünnepen. Forrásokul: Gyulai Pál egyetemi előadásait, Ferenczy Zoltán: *Petőfi életrajzát-, Fischer Sándor: »Petőfi élete és művei* és Bayer József: »A magyar játékszín története« c. műveket használta a felolvasó.