Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

72 IX. Önképzőkör. A főgymn. önképzőkör ez idétt is folytatta szorgos munkásságát. Tiszteletbeli elnöke a főgymn. igazgatója. A kör vezetésével a tanárkar Török Konstant tanárt bízta meg. Alakuló gyűlését a kör szept. hóban tartotta. A vezető tanár e gyű­lésen megjelölte a munkakört s kifejtette az önképzés hasznos, szükséges mivoltát. Két alapelvet jelölt meg az önképzés indító okául: egyiket az emberi tökéletesedés törvényében a komoly irányú munkásságra, melynek az a czélja, hogy az iskolában hallott és elsajátított ismeretkör öregbedjék. Az önképzőkör tagjainak az ismeretek egy-egy ágában és együtt, saját munkásságukkal is, feljebb-feljebb kell haladniok a tudás meredek utján; gyakorolniok kell magokat, hogy nagyobb készségre tegyenek szert az élőszóbeli előadásban. A másik elv fajunk, hazánk iránt való szeretetünk- s kötelességünk­ben s annak sajátságos helyzetében gyökerezik. Ez az elv feltétlenül szük­ségessé teszi minden magyar ifjúra az önképzés fáradságos, de nemesítő munkáját. E gyűlésen előre figyelmeztet a vezető a nagy ünnepre, melyen a Szózat halhatatlan költője homloka körűi borostyánt készül fonni az egész nemzet. Megállapítván a munkakört s jelezvén a feladatot, az alapszabályok értelmében a tisztviselők megválasztása következett. Ifjúsági első alelnök: Tóth Kálmán VIII. o. t.; másod alelnök és a biráló bizottság feje: Szüts A. VIII. o. t.; főjegyző: Neuhauser Imre VIII. o. t.; titkár: Jéhn Kálmán VIII. o. t.; pénztáros: Izinger P. VIII. o. t.; ellenőr: Oondán J. VII. o. t.; helyettes főjegyző: Szekfű Jenő, VII. o. t.; lapkezelők: Burger M. VIII. o. t., Deb­reczenyi M. VII. o. t. A szavalatok száma 105 volt, ezek közül 1 prózai, 3 melodráma; a VIII. osztály tanúlói 24, a VII. 25, a VI. 28, az V. 28 ízben szavaltak. Az egyes költők között e szám a következőképen oszlik meg: Petőfitől 33, Vörösmartytól 18, Aranytól 12, Ábrányitól 7, Tompától 4 ízben szavaltak szavalóink. 2 2 költeménynyel szerepelnek: Berzsenyi, Bajza, Garay, Czuczor,

Next

/
Oldalképek
Tartalom