Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

26 De mert a hon baján Nincs szűdben fájdalom : Ez fáj s szerelmemet Tört szívvel gyászolom. (A magyartalan hölgyhöz.) Csak még a magyar hölgy hiányzott tehát a nemzeti munka sorából. Minden idő magyar hölgyének szól a dicsőség szózata: Emeld fel bájaidnak zászlaját, Utánad kelnek a hon jobbjai Teremtsd elő azon dicső időt, Hol a magyar nő s név imádva lesz, Midőn kegyelmet nem szűd előtt nyer Ki e kettőnek ellenére tesz. A kisdedeknek néma szája kér, Hogy adj nekik hazát! Ne vond meg azt! (Az úri hölgyhöz.) Mily szép emléke rajzolódik elénk a magyar hölgynek, ki lelkesedve csüng hazája nyelvén, »A szinház nemtőjében, Az elmaradók-ban !« S gyönyörűbbet a magyar nő erényeiről ki Írhatna mint Vörösmartynk írt klaszszikus rövidséggel? Egy hibázik műveinkhez, Nyájas napvilág: Az ti vagytok. A hol ez nincs, Nincs szellemvirág. (A magyar hölgyekhez.) Hogy éreztesse hódolatát még akkor is, mikor dorgál, így emeli a magyar nőt: Mit szűz hevében égő szív teremt. Költőt, művészt, hőst és nagy férfiút, És mindent, a mi szép, jó, tiszta, szent, Tőled, nemedtől várjuk, hogy megadd. Akard s erényed a főpolczra hág, Neved dicsőség lángtűzében ég. (Az ú. h.) Igy, együtt, egy erővel, nagy és kicsiny, erős és gyenge: egygyéforrva minden magyar kebel a legszentebb hazáért való áldozatban; kiölve belőle a viszály, a gyűlölet: bár veszténk sokat, tűrtünk kimondhatatlanul, de Itt még e föld, mély sírjaiból Az elhunyt ősök lelke szól. Munkát reá s szabad kezet: Zöldelni fog Bérez és homok. (Jóslat.) Ha összetartok leszünk serény nemzeti munkában: . . . Újra felvirul a föld, A merre szem néz . . .