Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

116 nevenapja nyolczadán, húsvétkor, május 20-án és sz. Alajos napján. Része­sültek a szentelniényekben Hamvazó szerdán és sz. Balázs ünnepén. Meg­jelentek az ünnepélyes körmeneteken. Fábián Sebestyén, sz. Flórián napján, a keresztjáró napokon, Űrnapján és ennek nyolczadán. Megtartotta az inté­zet a sz. elmélkedéseket márczius 30. és 31-én. Az intézetnek saját templo­mában márczius 10-én volt szentségimádása, mely alkalommal félóránként három ifjú imádta a legfölségesebb oltáriszentséget. Ezenkívül a farsangi vasárnapon és kedden elment a székesegyházba szentségimádásra, nagy­pénteken délután 2 órakor a szent sírok látogatására. A napi előadásokat imádsággal kezdette és fejezte be. Szent mise alatt utolsó evangéliumkor a királyi, majd felváltva a pápai hymnuszt énekelte. Október hónapban hétköznapokon a szent rózsafüzért imádkozta, máskor összhangzó énekkel dicsőitette Istent. A tanári testület minden nyilvános istentiszteleti cselek­ményben példaadólag részt vett, az ifjúságot elkísérte a templomba és körmenetre. Intézeti fegyelem tartás. Az ifjak fegyelmi állapota az intézeti szellem hű tűköre. A jó fegyelem úgy kiséri a vallásos erkölcsi életet, mint a bolygó a napot vagy mint az embert árnyéka. Nem a fenyítés szigorúsága, hanem a felügyelet gondossága, a kötelesség teljesítésében nyilatkozó pon­tosság, a komoly és igazságos Ítélet, a következetes bánásmód; a rendnek, tisztaságnak, illedelemnek megkövetelése ; a többszörös intés figyelmeztetés, a jóindulatú példás tanulónak megkülönböztetése, a veszélyes példának el­távolítása : ezek a fegyelmezés leghatásosabb eszközei. Ezen eszközök alkalmazásának köszöni intézetünk a jó fegyelmet, az ifjak szelíd erkölcsét, nemes gondolkodását, példás magaviseletét. Mint a gyermekek a családhoz, úgy vonzódnak ifjaink az intézethez. Mert vala­hányszor beléptek az iskolai épületbe, az érkezőket az igazgató és tanárok őrködő tekintete fogadta. Szünetek alatt a következő órák tanárai vitték a felügyeletet. Az intézet kapui 1é8-kor nyíltak meg, a/'-i8-kor szentmisére vo­nult az ifjúság az osztályfők vezetése alatt; 8-kor kezdetét vette az előadás, 8 óra 50 perczkor az első óra véget ért; a második előadás órája 9-től 9 óra 50 perczig tartott; a harmadik 10-től 10 óra 50-ig; a negyedik 11 óra 5 perczkor kezdődött s 12-kor nyert befejezést, a mikor déli harangszóra elmondták az Urangyalát; az ötödik óra 12 óra 10 perczkor kezdődött s 1 órakor ért véget. Második, harmadik s negyedik óra után az ifjak lementek az iskola-udvarba, hol Jean Paul és Herbert Spencer kívánsága szerint szaba­dabb mozgást végeztek, de a tornaszereket nem használhatták. Az igazgató és tanárok ekkor is figyelemmel kisérték az ifjakat. Hogy a szellemi munkában kimerült erők necsak a szabad levegőt élvezzék, hanem némi táp­lálékkal felfrissüljenek, a szomszédos pék süteményeket küldött be; sőt volt olyan fiatalabb gyengélkedő tanuló, kinek meleg tej állott rendelkezé­sére. Igy őrködtünk az intézeti rend felett; így szoktattuk a tanulókat a

Next

/
Oldalképek
Tartalom