Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 58 — íme ilyen hazug helyzetekkel volt teljes az élet szép Magyarországon ! Közérdek, közérzület, nemzeti műveltség merőben ismeretlen fogalmak voltak s csak a lélek mélyére rejtve halvány sejtelem és vágyként éltek egy-két a jelen kietlen sivársága felett búsongó s a régi dicsőségünk éji homályban késése felett ábrándozó hazafiban. Széchényink atyja, Vörösmartynk e kevesek közé tartoztak. Nem megy-e csoda számba, hogy mindez egy rövid emberöltő alatt megváltozott, végbement a nagyszerű átalakulás? Mérhetők-e a közönséges ember mértékével azok a férfiak, kik ezt létrehozták; nem heroszok-e ők, kiket, ha az ó korban élnek a mithologia félistenei közé sorolnak vala ? Nagyok ők a szó legnemesebb értelmében, nagyok gondolatban, nagyok érzésben és cselekvésben, kik a midőn nemzetünk ügyének szolgáltak, az egész emberiség lebeg vala szemük előtt, tudva, hogy a miként ők atomjai egy nemzetnek, úgy a nemzet is csak egy atomja a közemberiségnek, — ezt javítani, nevelni, műveltté, dicsővé tenni az a czél, melyet a magyar alföldnek egy kis jelentéktelen katonai állomásán, egy németül gondolkodó és beszélő, de magyarul érző huszártiszt maga elé tüz, midőn a lelkében felmerült nagy kérdésre: »mi az emberi életfeladata?* imigyen felel: "Küzdeni nemzetünkért s nemzetünkben a mindenségért, megtartani, kifejleszteni, feldicsöiteni egy nemzetet a mindenség számára.* Széchényi - mert ö volt az említett huszártiszt — a cselekvés terére lépve megkezdi korszakalkotó működését; mint a tapasztalt orvos fájdalmas metszést eszközöl a kóros daganaton, és sebet vág, de mely biztosan begyógyul, úgy ö is kíméletlen kézzel nyul a nemzeti jellem sebeinek gyógyításához, felrázza a nemzetet tespedéséböl, a munka jelszava alatt tettre serkent mindenkit; könyveket ir, folyókat szabályoz, várost rendez, lánczhidat épít, társulatokat, egyesületeket alapít; az eszmék egész özönét szórja álmából felriasztott nemzete közé. A nagy dominiumok ura, a gazdag főnemes azt hirdeti, hogy a népnek földet és jogot kell adni, kötelességeket róni arányosan a gazdagokra, szabaddá kell tenni a gondolatot, a szót. Ezen eszméket irja jelszavakul zászlajára az a tábor, melyben újkori történelmünk tiszteletre, hálás megemlékezésre legméltóbb alakjaival találkozunk. Széchényi mellett küzdenek vtíle, vagy ellene de mindnyájan egy czélért: Felsöbükki Nagy Pál, Ragályi Tamás, Balogh János, a két Pázmándy Dénes, Beöthy Ödön, Bezerédy István, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferencz, Klauzál Gábor, Károlyi György, Deák Ferencz, Szalay László, Fáy Adrás, Batthányi Lajos, Eötvös József s a nagyok közt is óriás: Kossuth Lajos! Ez eszméknek hirdetői a toll hatalmával: Czuczor Gergely, Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, mind oly nevek, melyek örök büszkeségére lesznek a magyar [pantheonnak. Emberit fölülmúló küzdelmeiknek eredménye az 1848. ápril 11-ike, mely »az érdekek egymásra való utalásának kölcsönös elismerését pecsételte meg.* Százados gyanúsítás-félreértés átkát szüntette