Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 57 — között; arányt hoztak a jogok és kötelességek közé, melyek által szabaddá lett a föld, a gondolat, a szó, az ember; mely törvényekben oly vívmányok foglaltattak, melyek hazánkat egyszerre szabad, modern, demokratikus állammá tették. E törvények ezentúl nem ismernek külömbséget az ember és ember között; a megdermedt, elalélt, béna és rabbá lett nemzetet újra szabaddá tették; nyelv, vallás és társadalmi állásra való tekintet nélkül testvérré lett e honnak minden lakója; szegény és gazdag, nagy és kicsiny egyenlő lesz a törvény előtt jogban és teherviselésben. Mai állapotaink szemüvegén tekintve szinte nem is tudjuk eléggé mérlegelni, felfogni azt a nagy lépést, melyet ez elveknek törvénybe iktatása által az eddig széttagolt, nem adózó nemesi nemzet a haladás, a fejlődés utján előre tett. Széchényinek, a legnagyobb magyarnik iratait kell olvasnunk, hogy képet alkothassunk magunknak az 1848 előtti Magyarországról. Mi volt a magyar állam 1848 előtt? Egy pártokra, felekezetekre, nemzetiségekre bomlott omladozó középkori alkotás, a melyben a természet dús ajándékai parlagon hevernek, a munkának nincs becse, nincs hitel, nincs vállalkozás, nincs pénz. Az ország legdúsabb vidékeit, a ma aranykalászszal ékes rónaságokat, a szabályozatlan folyók kiöntéseiből támadt mocsarak éktelenítették ; a hol ma pl. szép fővárosunknak legékesebb palotasorai díszlenek, vizi szárnyasokra vadásztak; az utak rosszasága akadályozta a közlekedést, esős időben feneketlen sár borította azokat, melyben hol a tengely, hol a kerék törött ketté; s a mily nehezen haladt a szekér, oly nehezen haladt az országban a gondolat is. Ezer akadályát képezték haladásának a különböző társadalmi osztályok, pártok, hitfelekezetek, megyék és városok, melyek hazánkat darabokra szaggatták. Nem csoda, ha ezek miatt megkövesült előítéleteket, százados igazságtalanságokat kellett legyőzniük e csodás korszak titáni harezosainak. A főnemesség, mely a hazától mindent nyert, semmit sem adott annak. Elszakadt a nemzettől viseletében, nyelvében, érzésében. Külföldön élt, ott költötte el dús birtokainak jövedelmét, haza csak néha napján járt látogatóba ; de fényes palotáiból itt is száműzve volt a nemzeti érzés; a magyar nyelv szolgálói szerepben legfölebb az előszobában, vagy az istállóban húzódott meg cselédei között, ha ugyan ezeket is az idegenből nem hozta. A köznemesség szereplését kimerítette egy-egy az ország- vagy megyegyüléseken időnkint elmondott latin beszéd nemesi jogainak védelmére, azután haza ment s kúriájának fehérre meszelt tornáczán pipája füstjének karikáin át szemlélte nyugodtan az egyhangú életet, itt-ott vidítván fel magát torok, szüretek, keresztelők, vásári összejövetelek kínálta örömökkel. A polgárság saját czéhbeli kiváltságainak sánczai közé húzódva elkülönözött életet élt. Ki dolgozott tehát ? — egyedül a paraszt, a jobbágyság, mely az államtól semmit sem kapott, ez adott mindent, fizette az adót, állított katonát, túrta véres verejtékkel a földet, csinálta az útat, melyen az urak jártak, hogy milyen volt az az út, imént láttuk.