Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

- 51 — szeretetének számtalan bizonyítékával tordúlt felénk. Lélek a lélekhez akart szólani; lélek a léleknek megismervén fájó szenvedéseit, írt, enyhet könynyebben talál reájok. Királyasszonyunk egész élete pedig bámulatos egy teremtménynek fenséges lelki élete: fenséges derűben, borúban egyaránt. A mi lelkünk pedig nemzetül ott van — csak olvassák k. ifjak, történelmünk ezeréves lapjain. Még Bajorországban, a szülői ház csendes, zajtalan otthonában álmodozik jövendő boldogságáról a boldog jegyes; és ime, tíindér-álmaiból kiragadja magát: egy népnek zivataros eseményekkel teli történelme lapjai között nyomoz: a mi édes nemzetünk történeteéi között, kedves ifjak! Emberszerető szívében a részvét és rokon-érzésnek micsoda hullámai verődhettek, mikor belémerűlt nemzeti életünk tanúlásába! Mialatt nagy öse

j magyarországi Szent Erzsébet emlékezetén, nemes lelke fellángolt, a magyarok iránt gyengéd szeretet vonúlt belé titkosan. S a mily mértékben megismerte a magyar nemzet szeretetre méltó lelkét, oly mértékben fogta el Királyasszonyunkat a vágy, hogy ismerje nyelvünket, hogy sziv a szivhez bensőséggel férhessen. A szellem igézete beszélt a magyarhoz első megjelenésekor is esküvője után, mikor Magyarország küldöttségét elsőnek fogadván (54. ápr. 23.) valamennyi között, a bájos ifjú császárné mindenkit örökre lebilencselt elbájoló szeretetreméltóságával és fenségével. Még nem volt közöttünk, még nem láttuk arczárói leragyogni az édes, nemzet-boldogító örömet, de sugárai átszűrődtek már hozzánk éltetőn, mint borús felhőkön áttör az égi nap. Az ég áldása szállott érte reá: kinek nemes vágya, nem szűnő törekvése s később tettek szakadatlan sora volt mások, nemzetünk boldogítása, jutalomfejében öt is boldoggá tette a jótétemények Istene, midőn ártatlan herczegnő leánykái szemében, ragyogó nemes lelket szemlélt: az ő nagy lelkének szerető, áldott képét. S a boldogító örömből, mely lelkét eltöltötte kicsinykéi szemléletén, nekünk is juttatott, kedves ifjak : szabad levegőt szíhattak végre az utolsó politikai foglyok is. (1856.) Az a sötét vágy, melyről a költő énekel: nem élni! nem élni: . . , merengőre, majd éltetőre válik. De egy-egy csillag gyúl a felhőkben távol. Fellobbanó fénye lelkünkig világol: Remélni! Remélni! A biztató szó nem esett hijjába! Ugyanis Királyasszonyunk jóságos szíve átalakítón hatott felséges urára is. Az esztergomi bazilika felszentelésén (1856. aug. 31.) az uralkodó már Szent István első apostoli királyunkra, jogrendünk, nemzet-életünk, szabadságaink alapjai szentesítőjére hivatkozik, hogy miként a Szent Királynak, Ö neki is népe boldogítása leszen legfőbb gondja. A remény egy szebb 4*