Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 126 ­November 3-ikától kezdve megszűnt a hétköznapi sz. mise s vasár­nap délutánokon a litánia November 5-ikén - vasárnap — Szent Imre kir. berezegnek ünnepe volt. A magyar ifjúság védőszentjének ünnepén a tanulók gyóntak, áldoztak és ünnepélyes szent misét hallgattak. November 16-án az intézet kegyurának, Vajda Ödön zirczi, pilisi, pásztói és szentgotthárdi apátnak, a jeles Lipótrend lovagjának, a Szent István-rend vitézének neveünnepén az ifjúság sz. misét hallgatott és szünetet élvezett. November hó 17-én 11 órakor Vörösmarty Mihályért nagy requiem. November hó 20-ikán tartotta az intézet önképzőköre Erzsébet királyné gyászos halála évfordulójának emlékezetét. Leirása 48. lapon. Deczember 8-ikán B.-Asszony Szeplőtelen fogantatásának ünnepe. Deczember 12-ikén Lintner Sándor VIII. o. javító vizsgálatot állott; 13 — 16. pótló érettségi írásbeli vizsgálatok folytak; 18-íkán szóbeli javító és pótló érettségi vizsgálat volt Deczember 16-ikán volt a II. ellenőrző tanácskozás. Az első időszak deczember 23-ikán ért véget. Az utolsó előadási órában vették kézhez az ifjak az értesítőt s 1900 január 2-ig bezárólag szünetet élveztek A vidékiek haza mentek a szülei házhoz ; a helyben ma­radottak vasár- és ünnepnapokon 2/.t8-kor, karácsony napján pedig 8-kor (nagy) misét hallgattak. Január 3-ikán kezdődtek az előadások. Január 6-ikán — szombaton — Vízkereszt ünnepe volt. Január 13-ikán — szombaton — d. u. 3 órakor végezte a kath.­ifjúság szt. gyónását Jézus szent neve ünnepére ; 14-ikén a szent áldozást. Január 20-ikán — Fábián-Sebestyén napján, — a város fogadalmi ünnepén, reggel 7 órakor szt. misét hallgatott az ifjúság, s jelen volt a nyilvános körmeneten. Az előadás szünetelt. Február 2-ikán — pénteken — Gyertyaszentelő Boldogasszony ün­nepe ; 3-ikán 2/.i8kor szt. mise, ezalatt balázsolás. Február 8-ikán és 10-ikén a tankerületi főigazgató úr hivatalos látogatást tartott. Február 9-ikén az igazgató és Richter Mátyás tanár, a tanári tes­tület képviseletében jelen volt Zirczen boldogult Burghardt Lco rendi al­perjel s egykori székesfehérvári tanár temetésén, ki 1864-től 1879-ig szol­gálta a középiskolai tanügyet intézetünknél. Áldás legyen emlékezetén ! Február 26-ikán igazgatói szünetet élvezett az ifjúság; 28-ikán aA8-kor szt. mise volt, ez alatt hamvazás. Nagyböjt vasárnapjain d. u. 2/.»3-kor hitoktatásban vett részt az ifjúság, utána délutáni istentiszteleten volt jelen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom