Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 114 XVII. ' A tanintézet életéből Egy év munkájáról akarunk beszámolni. Azt a szellemet akarjuk feltárni, mely bennünket a kezeinkre bízott ifjúság nevelése és tanítása körében vezérelt. Lelkünk elhagyja a föld sorát, leveti porhüvelyét, felülemelkedik a mulandóságon, midőn a nevelés szent csarnokába lép. Tudjuk és érezzük, hogy egy fensöbb, magasztos hivatásnak állunk szolgálatában, melynek czélja: kiemelni a gyermeket tehetetlensége köréből s előkészíteni öt azokra a nagy küzdelmekre, melyek az élet porondján reája várakoznak. Kétség szállja meg lelkünket: vájjon képesek leszünk-e ily nagy feladat megoldására? Midőn Chataubriand végig tekintett hazája vértől ázott mezőin, lelki szemei előtt elvonúltak a pusztulás iszonyatos képei. Látta: hogyan rombolták le az igaz Istennek emelt oltárokat; látta: hogyan becstelenítették meg, hogyan tiporták lábbal az isteni és emberi erényeket. S midőn mindezt látta, felérezte szükségét annak, hogy újból végig tanulmányozza az emberiség történetét, életben, tudományban, művészetben, irodalomban nyilvánuló érzés és gondolkodás-módját. Tanulmányának eredménye két megradadó, elrettentő és felmagasztaló kép: mivé lesz az ember önmagára hagyatva s mivé lesz az isteni kegyelem vezetése mellett! . . . Tollát nem emberi kéz vezérelte: isteni szellem, az evangélium, a kereszténység szelleme volt az, mely öt müve megírásában sugalmazta Ezen szellemnek kell hódolnunk, s elszáll lelkünkből a kétség.